Az egyetem befejeztével Gyöngyi nővérem lepett meg egy Dedikált "Kikopog?" lemezzel... Jó testvérként emlékezett a Zsebtévé rajongásomra. Péter azt hitte, hogy a csinos fiatal nő az ovis kisfiának dedikáltat: "Hogy szólíthatom meg a kisfiút a dedikációban?" - kérdezte.

Úgy, hogy dr. Zeke László

- hangzott a válasz. És milyen igaza volt. Az a kisfiú, akinek fontos volt az a lemez, az valóban semmit nem változott attól, hogy közben elvégezte az egyetemet. A "Kikopog?" lemez "B" oldala olyan fantasztikus mesét rejtett, amit sokszor meghallgattam később, főleg amikor úgy éreztem, hogy valami gond van, támaszra van szükségem. A Sapkamanóról szóló csodálatos mesét Döbrentey Ildikóval írták és Gryllus Vilmossal (és egy sereg gyerekkel) adták elő. Amikor hírét vettem a budapesti "Sapkamanó" előadásnak elhatároztam, hogy felkeresem, mert nekem ezzel az emberrel találkoznom kell. VALAMIÉRT éppen akkor volt a premier, amikor Budapesten akadt dolgom... Az ilyesmiről sokan azt gondolják, hogy VÉLETLEN, én azonban (Laár András megközelítését osztom) azt gondolom, hogy véletlen (a szó hétköznapi értelmében véve) nincs: a VÉLETLEN, valójában: VÉL-ETLEN, olyasmi, amiről nem vélnénk, hogy van, de attól még van. Még négyszer láttam ezt az előadást (szerintem én voltam egyedül, aki nem gyereket kísért, hanem saját gyönyörűségére ment el az előadásra).

Ez volt 25 éve, azóta tudhatom atyai jóbarátomnak Pétert és van részem abban a kivételes szerencsében, hogy ő és Döbrentey Ildikó, a nagyszerű meseíró és Péter bátyó alkotótársa kitüntetnek figyelmükkel és szeretetükkel. Az elmúlt két és fél évtizedben megtapasztalhattam az általuk teremtett mesevilág valóság-zálogát: azt, hogy hiteles emberek. Ahányszor ott járok náluk, a héregi házban, s rálépek a "Mezítlábi rét" gyepére tudom, hogy mindaz, ami a meséikben szerepel: valóság (hiszen saját szememmel látom). 

A találkozásunkról, arról, hogy Péter és alkotótársai mit jelentettek egész generációm számára egy egész könyvet írtam. A "Döbrögi újra száguld!" című könyv pozitív cselekményszála  annak a nevezetes "Kikopog?" lemeznek a "B" oldalán hallható csodálatos meséből bomlik ki, amelyet Péter nővérem kérésére a "dr. Zeke László nevű kisfiúnak" dedikált.

Péter bátyó ott volt édesapám halálos ágyánál, ugyanúgy, mint az esküvőmön, amikor feleségemet: Zsuzsit átkísérte a Nagytemplomból az Arany Bikába.

Birtokomban volt egy kis film, ami egy nevezetes napon kívántam közzé tenni, s amit most, a mesebeli 77. születésnapon meg is teszek. Ez a különleges felvétel nővérem tárlatának megnyitóján készült, abban az évben, amikor megismerkedtünk. Péter elmondta Örkény István "Dal" című egypercesét.

Ekkor vált világossá számomra, hogy miért tettem ki a fotót róla az egyetemi albérlet falára:

Mindnyájan tudunk valamit és azt senki sem képes utánunk csinálni...

Biztos vagyok abban, hogy nem vagyok egyedül, aki azt gondolja, hogy Péter bátyó varázslatát - úgy, ahogy azt ő teszi a gyerekekkel - senki nem képes utána csinálni.

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci