Döbbenettel, de inkább szomorúan vettem hírét, hogy a Vadászati Világkiállítás rendezői elsődleges „célpontnak” a gyerekeket tekintik. Én jóérzésű embertársaimnak egy egészen más utat javasolnék követni, ami szerintem nagyobb sikerrel vezet az állatok, a természet szeretetéhez.

Kezdjük Kormos István klasszikusával: Vackorral, akinek kalandjait (az első bében, illetve nagyvilágban) egy tündéri, varázslatos verses meséből ismerhetjük meg. Milliószor meghallgattam gyerekkoromban, egy életre belém ivódtak a vidáman lüktető sorok a „loncsos, lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmackóról, Vackorról”.

Egyik legmegindítóbb élményem ezzel a mesével kapcsolatban sorkatonai sanyarú évemre vezet vissza. Valóban megviselt és váratlanul ért az a tömény idiótaság, értelmetlen ökörködés, sok-sok megalázás és szenvedés, ami osztályrészemül jutott a szombathelyi Garasin Rudolfról (a recski munkatábort tervező kommunista faszkalapról) elnevezett laktanyában 1984-85-ben. Édesanyám vigasztalásképpen megvette nekem a Vackor meséit, mégpedig pontosan annak a könyvnek a reprint kiadásában amit pici gyerekkoromban megismertem, Reich Károly csodálatos illusztrációival. Óriási gombóc lett a torkomban és nyeltem a könnyeimet, hogy honnan, miféle csodálatos mesevilágból hová is jutottam.

Nyilván első dolgom volt ugyanezt a csoda-palántát elültetni fiaim elméjében, s a fürdetés utáni felolvasás, esti mesélés egyik slágerdarabja lett ez a katonaságom alatt kapott mesekönyv. (Nagyon kedves játék volt a gyerekekkel az, hogy a mesefolyam rímelő sorai és cselekménye közé itt-ott belekomponáltam őket is, máig előttem van a pillanat, amikor az első ilyen tréfa alkalmával Lackó fiam döbbenettel rántotta ki – nagy cuppanás kíséretében – szájából a hüvelykujját, mikor egyszer csak ott termett ő is Katona Anna mellett Vackor ovis csoportjában.)

Nemcsak megbarátkoztam a kedves kismackóval, de valósággal azonosultam is vele: úgy éreztem, hogy ami vele történik az velem történik. Ugyanezt éltem át a Kisvakonddal is. Szerettem volna ugyanolyan kantáros nadrágot, mint amilyen neki volt és egy ugyanolyan kis felhúzhatós autót, mint amivel ő száguldozott a felnőttek autói között. És így voltak ezzel fiaim is.

Aztán jött Rémusz bácsi a furfangos nyuszival, aki hol a veszély elől, hol a veszély elmúltával  „klippiti-klippiti elszaladt”. Kifejezett rokonságot éreztem közte és „Rugóláb Nyusziseriff” között, akinek furfangjait utánzandó zsenge koromban még ágyrugók talpamra applikálásával is megpróbálkoztam.

La Fontaine esopusi meséinek állat alakjai között ugyanúgy előbukkant ez a kicsit hebehurgya, szerethető állat, mint Rajkin orosz akcentussal előadott bohóc tréfáiban, amikor a nyúl, nagyon "él-szém-té-lé-né-détt”. Ugyanez a nyúl volt a legkisebb Ugrifüles is, a három jó barát (Ugrifüles, Brekkencs és Tüskéshátú barátom) egyike.

A Füles Mackó meséi főcím dala mellett ennek a mesének a főcím dala volt a sláger később, amikor saját fiaimat altattam:

„Füles Mackó mond most néktek szép meséket, gyerekek / Lekonyuló két fülemnek köszönhetem nevemet / Kedvencem a friss méz, s más finom falatok / De azért szerettek, hogyha kövér is vagyok / Jó éjt gyerekek, búcsúzik a füles mára / Bújjatok ti is be hamar a jó puha ágyba!” „Látszik a bokorból két nagy nyúl fül / Látszik a bokorból Brekkencs orra / És mi látszik a bokor még: / Látszik egy tüskés hát. / Hogyha a homályból este lesz már / Nem liheg a fürge már nem ugrál / Nagyot ásít s elszunyókál / A három jó barát.”

Ezért aztán a Rémusz bácsi meséi című mesekönyv különleges helyet foglal el könyvespolcomon. Az eredet, saját használatú valahogy elkallódott az idők során és bár később ebből is készült a korabelihez hasonló kiadás, de sajnos nem teljesen abban a formátumban, ahogy én a saját könyvemre emlékeztem. A bordó vászon gerinc és a kemény színes fedél, a színes táblák le lettek spórolva, olcsóbb egyszerűbb kivitelben keltek ismét életre. Az egyik barátom hallotta bánatos beszámolómat arról, hogy ez a mesekönyv már elérhetetlen számomra, ezért meglepett egy eredeti „korabeli” példánnyal, saját viselte mesekönyvével. Nagyon szép ajándék volt. Azóta is ott van, féltett kincseim között, a katonaság alatt „visszakapott” Vackor meséi mellett.

Ahogy nekem is volt (ma is megvan) alvós brummám, ugyanúgy a fiamnak is. Olyan ez a maci, mint a régi Esti mese főcím bábja, csak ő részévé vált a hétköznapoknak, kalandoknak. Ott van a családi fotókon, fiaim kicsi korában részt vett a kirándulásokon, utazásokon. Ilyesmire nem nehéz nevelni a gyerekeket, hiszen ők eredendően ilyenek: empatikusak, együttérzőek, minden a velünk élő lényeknek bizalmat szavaznak. A nevelés lényegében abból áll, hogy ezt nem rontjuk el, inkább ráerősítünk: elmagyarázzuk, hogy a körülöttünk élő állatok alapból semmi rosszat nem csinálnak, csak táplálkoznak és szaporodnak, ha nem bántjuk őket, akkor jól megvannak a maguk törvényei szerint.

Amikor Bálint fiam iskolába menet megjegyezte egy mellettünk elszálló varjúról, hogy milyen „cuki” ez a dolmányos varjú éreztem, hogy jó úton járok. 

A mackón túl a többi állathoz is rövid út vezet a gyerekek szívében. Elég megnézni a Vuk című rajzfilmet pici gyerekként, esetleg – kicsit később, amikor már az olvasás élvezete megszerzett képesség – Fekete István regényeit is lehet olvasni.

Én még egyetemista koromban is olvastam Fekete Istvántól, mégpedig a Lutra című, egy vidráról szóló regényt. Akkor már nemcsak a természet szépségét, hanem a sorok közötti filozófiát is tudtam értékelni. Máig hálás vagyok annak a napközis tanárnőnek, aki általános iskola alsóban felolvasta nekünk a Bogáncsot, amit akkor még saját magam nem tudtam volna elolvasni.

Kicsit később, a kiskamaszok már fogékonyabbak az egyéni kalandokra, a felfedezésekre, kielégíthetetlen kíváncsisággal kutatják a világ kincseit. Ebben az időszakban érdemes elővenni Gerald Durrell könyveit. Nemcsak a humoros, rendkívül szórakoztató írásokat (mindenek előtt a „Családom és egyéb állatfajták”-at), hanem az olyan könyveket is, amint amilyen „Az amatőr természetbúvár”, ami kedvcsináló és hasznos gyakorlati tanácsadó a gyerekeknek ahhoz, hogy hogyan lehet megismerni az élő természeti környezetet, mivel ez a könyv – ahogyan alcíme is utal erre – útmutató az élő természet tanulmányozásához.

Sokkal könnyebben érhető el a természetszeretet, mint cél, ha a gyerek megismerkedik a természettudomány nagyjainak izgalmas élettörténetével, kap egy útmutatót, hogy mit érdemes megfigyelnie a természetben (az ember otthonától, a különböző élőhelyeken át, egészen az egzotukus távoli vidékekig), ha megismeri s megtanulja a természet megfigyelésének lehetőségeit, eszköztárát (lepkehálótól, a mikroszkópon át egészen a távcsövekig, mikroszkópokig), ha útmutatót kap arra, hogy miképpen induljon felfedező utakra, mit és hogyan csináljon a természetben. Saját tapasztalatból mondom, hogy ilyen felkészüléssel gyomorbizsergető kaland lesz még abból is, ha a ház udvarán, fűben hasalva megfigyeljük a hangyákat, vagy a bokrok ágain levéltetvekre vadászó katicát, vagy bekukkantunk odvas fák kérge alá, esetleg módunkban áll a madáretetőben kikelt fiókákat megfigyelni, vagy kilesni a mókust, amint elássa a télire valót.

És ha már Durrell, akkor nyugodtan biztathatjuk gyerekeinket arra, hogy nézzék meg a természetfilmjeiket is. Talán így szakítanak időt a számítógépes játékok mellett egy kis szórakoztató természetismeretre is.

Ha a gyerekek kicsit nagyobbak, akkor önmaguktól is keresni fogják a természettudományos csatornákat, kedvet fognak kapni Attenborough csodálatos filmjeihez, s ezeken keresztül a természet megismeréséhez, szeretetéhez is megkapják a kulcsot.

Ha szerencsénk van, akkor kezükbe veszik a nagyszerű természettudós könyveit is. Ezek az alkotások nemcsak szemet gyönyörködtetőek és szórakoztatóak, hanem komoly ismereteket is adnak. És nem utolsó sorban: érzelmileg is elkötelezik a gyermekeinket, vagy a már fiatal felnőtt utódainkat.

Aki ilyen filmeket néz, ilyen könyveket olvas, az tudja, hogy mi veszi körül, mit, miért és hogyan kell védeni. Nem fog eltévedni, vagy eltévelyedni. Szerintem élvezetből ölni sem fog állatokat. Nem kerülhet olyan helyzetbe, mint az a jó barátom, aki egy ízben felvetette, hogy neki bizony kedve lenne medvére vadászni íjjal Gyimesben. Eleinte nem értette, hogy miért nem tartom ezt jó ötletnek. Tőlem tudta meg, hogy a medve gyorsabban fut, mint a ló, rendkívül jól mászik fára, kifinomult szaglással akár kilométeres távolságból is észlel bennünket, emellett szabad kézzel fog pisztrángot a folyóban iszonyú testi ereje mellett. Szóval nem egy „alvós brumma” a valóságban. Tehát, ha a nyílvessző azonnal le nem teríti, akkor a vadész gyakorlatilag percek kérdése és szörnyet hal.

Én – ilyen „iskolát” adván gyermekeimnek – azt tapasztaltam, hogy Bálint, kisfiam, pici korában szinte vigasztalhatatlanul sír a zuhany alatt, amikor azt látja az ismeretterjesztő természetfilmben, hogy az állatorvos bizony nem tud minden állatot megmenteni. Mélyen megérintik a kutyahűségről szóló filmek, s maga is szeretne háziállatról gondoskodni.

Így aztán Klárikának, a cicánknak igazán jó sorsa van. Pont úgy néz ki, mint Lukrécia, de a természete inkább olyan, mint Szerénykének a Frakk című meséből. Közmegegyezés a családban, hogy neki van köztünk a legjobb dolga. Ízlésének megfelelő finomságokat kap, minden családi, baráti összejövetelen kikövetel magának egy széket a társaságban, hideg téli estéken lefekvés előtt dorombolva szunyókál a kiválasztott családtag hasán, miután a macskák jellegzetes masszírozó gyomrozásával erősíti az érzelmi kapcsolatot (pont úgy, ahogy ezt a szakirodalomban olvastuk).

Klárika jólétéből jut a környezetének is. Bejáratossá vált hozzánk több süni is, akik esti körútjuk alkalmával fényesre nyalják Klárika edényét, mindenmaradékot megesznek. Ennek aztán az lett a vége, hogy ők is kapnak külön ennivalót. (Hárman is vannak, a Csupasz pisztoly sorozat szereplőiről elnevezve: Nordberg, Rocco és az őszes hasú Frank Drebin hadnagy.) 

De nálunk a hozzánk tévedt idegenek közül nemcsak a süniknek van jó dolguk. Én a legyet is inkább kiengedem, mintsem agyonütöm. (Összesen hat napig él, most miért bántsam, ha nem muszáj?) És azt látom, hogy fiaim követik a példát, amit tőlem láttak, s amit kisgyerekként hallhattak a Kaláka csodálatos előadásában Rigó Bélának az állatok szeretetéről szóló, lélekemelő versében (Nálatok laknak-e állatok?): 

“Nálatok / leütik-e a sárga / lámpavirágra / betévedt lepkét? / Vagy egy-két / gyöngéd intéssel /ablakot tárva / a sötét szobából az éjszakára / elkülditek, jó éjt kívánva. / Elég volt mára / nálatok. / S ha volna szárnyatok, / szállnátok utána.”

 

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

Mostanában - a Vadászati és Természeti Világkiállítás kapcsán - sokat beszélgettem barátaimmal, ismerőseimmel arról, hogy mi az ördög is ez most tulajdonképpen. Sokan nem értették meg, hogy mi a bajom a hobby/sport vadászattal. Kaptam a szokásos kritikákat:

“a vadászat komoly tudomány, a természetvédelmet szolgája”, “a homo sapiens ragadozó, húst eszik, ehhez pedig meg kell ölni az állatok”, “és a tenyészállatok, azokat nem sajnálom?”, “a természetben kegyetlenebb halál vár rájuk, mint egy szakszerű puskalövés”

Stb. stb. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen ezek az állítások önmagukban igazak, ezekkel nem is kívántam vitába szállni, ezekről tehát engem meggyőzni sem kell, hiszen nem ez a bajom. A gond az élvezetből ölés. Emiatt érzem úgy, hogy azt a szórakozást, aminek a lényege nem a tudomány, a természetvédelem, az állatokkal való kíméletes bánásmód (ez csupán kiváló álca, amivel jól lehet takarózni), hanem az állatok élvezetből való leölése, az problémás. A vadászösztön kiélése jó pénzért (persze megfelelő szakmai kontroll alatt) nem olyan tevékenység, amit reklámozni, gyerekek számára mutogatni kellene. (Ahogyan a nemi ösztön kiélésére felnőttek számára szabadon gyakorolható praktikáit is inkább elrejtjük a gyerekek szeme elől, s nem vezényeljük ki őket szex-shopokba, pornó-Oscar díjkiosztókra.)

Miután érveim nem voltak elég érthetőek, úgy döntöttem, hogy egy sarkított hasonlattal, egy abszurd gondolat-kísérlettel világítom meg a probléma lényegét, hátha így könnyebben érthetővé válik okfejtésem. Íme:

Képzeljük el, hogy új sport, új költséges és exkluzív úri időtöltés jön divatba! Bevezetik a hobby-nőgyógyászatot, más néven a sport-nőgyógyászatot. Aki ebben az időtöltésben szeretne részt venni, annak nem kell előtte az orvosi egyetemet elvégeznie, szakvizsgát tennie és komoly gyakorlaton részt vennie rezidensként (ahogyan a hobby-vadásznak sem kell elvégeznie az erdészeti, vagy agrár egyetemet), hanem csupán csatlakoznia kell egy “sport-nőgyógyász praxishoz”, nyilván komolya tagdíj ellenében, egy (a fegyverviselési engedély megszerzéséhez szükséges fegyvervizsgához, vadászvizsgához hasonló) pár hónap alatt megszerezhető képesítéssel. Nekik nem a kertészeti, vagy agrár diplomát kell megszerezni, hanem csupán egy tanfolyamot elvégezni, ami feljogosítja őket bizonyos egyszerűbb vizsgálatok elvégzésére. Egy kenet vétel, egy mammográfiai vizsgálat lebonyolítása, vagy egy hüvelyi ultrahang berendezés felhelyezése nem feltétlenül igényel nőgyógyász szakorvosi képesítést, egy OKJ tanfolyamos, két hónap alatt elvégezhető elméleti és gyakorlati vizsgával jogot lehetne szerezni a sport-nőgyógyászati tevékenységre.

 A hobby-nőgyógyász praxis hivatalos kapcsolatot tart hivatásos nőgyógyászokkal (valahogy úgy, ahogy a sport vadászok is a profi, szakképzett vadászokkal). Csakhogy amíg a vadásztársaságok hivatásos vadászai etetik, felmérik a vad állományt és jó pénzért a sport vadászok elé vezetik a kapitális vadakat, addig a hobby-nőgyógyász praxis profi nőgyógyász szakorvosa a saját pacientúráját gondozza és teszi lehetővé a sport-nőgyógyászok számára, hogy a “sporttársak” kedvtelésből végezhessék el az “élvezetes” beavatkozásokat, vizsgálatokat. Ahogyan a vadásztársaság hobby vadászai becserkészik, lesből megfigyelik, bevárják a kiszemelt vad lőtávolba érkezését és élvezetes lelövését, ugyanúgy lehet a “kapitális jó nőket” becserkészni, a nőgyógyász szakorvos rendelőjében. Lesből lehet megfigyelni a kiszemelt jó nőket, akiket a sport-nőgyógyász szeretne “megvizsgálni”. Nem hajnalban kell magaslesen kucorogni, hanem a nőgyógyász szakorvos rendelőjének egyik szekrényében (vagy szomszédos szobájában) kell hangtalanul meghúzódni és egy szűk nyílás mögött (széliránnyal szemben), nehogy a sport nőgyógyász lelepleződjön és a kiszemelt jó nő megriadva elmeneküljön.

 Ahogyan a kapitális vadak, komoly trófeák rendkívül sok pénzbe kerülnek, ugyanúgy a “kapitális jó nők” is komoly trófea pénz fejében kerülhetnek terítékre. A hobby-nőgyógyász praxisok legfőbb bevételi forrása az egyes nőgyógyász szakorvosi pacientúra jó nő állománya, s az ezekért a sport-vizsgálatokért beszedhető díj. Nyilván komoly értéket képviselhet egy olyan “vadászterület”, amely sok fiatal hölgyet foglalkoztató, képző munkahelyek, intézmények, például egyetemvárosi központok, sport egyesületek közelében cserkész, mint az a profi nőgyógyászat, ami öregotthonok, vagy elnéptelenedett falvak “jó nőben szegény” körzetei közelében fejti ki tevékenységét.

 Ahogyan a legnagyobb menő vadászok, akik nem elégszenek meg a helyi vadállománnyal, hanem egzotikus vadakra vágyva Afrikában utaznak jó pénzért, élvezetből állatokat (zsiráfot, bivalyt) ölni, ugyanúgy a sport-nőgyógyászok elit kasztja is nyakába veheti a nagyvilágot és borsos áron afrikai, ázsiai, ausztrál, latino, indián, vagy akár eszkimó jó nőket becserkészni. Valahogy úgy, ahogy az öt afrikai nagyvadra (big five) ácsingóznak a mai vadászok teszik ezt szafari vadász túrákon. A legmenőbbek pedig exkluzív kalandokba bocsátkozhatnak, a legértékesebb trófeák világsztárok, ünnepelt világszépe filmsztárok, modellek lehetnek, akik - vadászatból vett analógiával élve - olyasminek számíthatnak, mint a fokozottan védett, ritka állatok, akiket elejteni nyilvánvalóan csak a legkiváltságosabbak sajtja lehet. (Gondoljunk arra a miniszterelnök helyettesre, akinek dédelgetett álmai között szerepel - a kihalás szélén lévő - jegesmedve megölése.) Szóval a legmenőbb sport-nőgyógyászok akár Angelina Jolie, Monica Bellucci, Scarlett Johansson, Palvin Barbara, Mila Kunis, vagy az igazi extrémitásra vágyó sport-nőgyógyászok, akár Kim Kardashian beható vizsgálatával is eldicsekedhetnek, amely trófeákra nyilván csillagászati áron lehet csak szert tenni.

 S ha már a trófeáknál tartunk… A hobby-nőgyógyászat - ellentétben a hobby vadászattal - nem követeli meg a préda megölését, ebből a szempontból talán még kevésbé aberráltnak is tekinthetjük. Nem kell tehát a megvizsgált nőket kibelezni és kitömni a sikeres “vadászat” után és a falra, az ajtófélfa mellé felapplikálni, odaállítani a polcra, vagy a vitrin mellé. Legfeljebb fotográfiákkal, az igazán profik esetében pedig gipsz lenyomatokkal rögzített trófeákat (melleket, nemi szerveket) lehet dicsekvésképp mutogatni (időnként világkiállítások keretében, ahol borotvált fanszőrzetből szobrászművésszel épített gigantikus kapun keresztül juthatunk a kiállítótérbe, olyasféle szimbolikus utat megtéve visszafelé, mint amilyen úton a világra jöttünk).

 Egy ilyen hobbynak is nyilván meglennének a hívei, aki meg lenének győződve a dolog társadalmi hasznosságáról. És valóban, a sport-nőgyógyászatból származó vélhetően irdatlan bevételt ugyanúgy lehetne a nőgyógyászat tudományának fejlesztésére, a terhes anyák gondozására, a nők gyógyítására fordítani, mint ahogyan a vadásztársaságok is teszik ezt bevételeikkel a természetvédelem, a vadgazdálkodás nemes ügyének támogatására. De bennem mégiscsak megszólal egy belső hang: a sport-nőgyógyászat mégiscsak a kukkolásról, a csöcsörészésről, a taperolásról szól, ami pénzes hobby formájában  nekem beteges dolognak tűnik.

Szóval nekem hasonló bajom van az élvezetből állat öléssel, ahogy nem mindegy, hogy a nőgyógyász szakorvos nyúl bele egy nőbe, vagy egy élvezkedő, ugyanúgy nem mindegy, hogy a valaki vadgazdálkodási, élelemszerzési, orvosi okból pusztít el egy állatot, vagy élvezetből.

Az élvezetből öléssel kapcsolatos averzióimmal nem vagyok egyedül:

 (Forrás) 

És ez az, ami miatt erősen problémásnak érzem, hogy gyerekeket szállítanak tömegével a Vadászati Világkiállításra. Mintha a gyermekek ízlésre vadásznánk! Persze azt meg lehet nekik magyarázni, hogy az ember vadász ösztöne a törzsfejlődés természetes hozadéka, hogy az ember szakszerűen gazdálkodik a természet kincseivel az pedig a kultúra hozadéka. De hogy népszerűsítsük, megjelenítsük, hogy az ember kedvtelésből is ölhet - még ha ezt lehetővé is teszik a törvények - elég nagy baj. Mert ez beteges dolog (nemcsak akkor, ha embereket, hanem akkor is, ha állatokat ölnek). Ennek semmi köze sem a törzsfejlődéshez, sem a kultúrához. 

Meggyőződésem, hogy idővel ez a szórakozási forma vissza fog szorulni, a kedvtelés helyét át kell vegye a szakma. Általánosan bevett szokások visszaszorulására sok példát láthattunk már: a vadászattal összefüggő létfenntartási ösztön mellett a fajfenntartási ösztön is bennünk van, ezt azonban a fejlett társadalmak már korlátozzák: annak ellenére, hogy az őskorban természetes volt a nemi erőszak ma már nem az. Az állatokkal szembeni erőszak is lassan korlátok közé szorul: az állatkínzásban való gyönyörködés beteges örömét ma már szigorú jogszabályok tiltják, az állatokkal való kegyetlen bánásmódot is - a kultúrállamok - igyekeznek a lehetőségekhez képest korlátozni. Ma már ott tartunk, hogy az olyan állatkínzó, költséges és egészségre ártalmas szórakozások is visszaszoruló félben vannak, mint például a tűzijátékok. Ennek oka talán annak felismerése, hogy

aki embertelenül bánik az állatokkal, az hajlamos arra, hogy állat módján viselkedjen az emberekkel.

A Vadászati Világkiállítás és a gyermekek relációjában azért is különösen problémás, mert amíg a felnőttek szabadon eldönthetik (belátási képességük birtokában), hogy mit akarnak látni és mit nem, fel tudják mérni, hogy mi veszélyes számunkra és mi nem, addig a gyermekek kiszolgáltatottak. Immáron szigorú szabályok korlátozzák értelmi, érzelmi fejlődésük védelmében akár annak puszta lehetőségét is, hogy akárcsak megjelenjen látóterükben ("természetben", vagy műalkotásokban) egy homoszexuális ember, de még a televíziós reklám blokkok (samponokról, fejfájás csillapítókról, elektromos autókról és csokoládékról) is csak 12 éven felül nézhetőek. A leölt, kibelezett, kitömött állatok tömegének megtekintését pedig majdhogynem kötelezővé tesszük!?   

Hogy a kedvtelésből leölt, kibelezett állatokat kitömik és mutogatják, gyönyörködnek benne az súlyosan beteges dolog! Viszolyogtató. Hogy erre a dologra milliárdokat költenek az számomra érthetetlen. Hogy ezt a dolgot gyermekek tömegeinek mutogatják az kifejezetten eltévelyedés. A gyermekek egészséges értelmi, érzelmi fejlődését károsan befolyásoló dolog. Pontosan olyan, mint a fajfenntartással összefüggő pornográfia, ami korhatáros szórakozás. (Akinek ilyesmihez kedve szottyan csinálja otthon, saját kedvére, a nyilvánosságtól, gyermekektől elzárva.) Szerintem ugyanúgy távol kellene tartani a gyerekeket a vadászati kiállítástól, mint a pornográfiától. Nemcsak a csokoládé reklámokat kellene korhatárossá tenni, meg a pornó újságokat befóliázni és eldugni, hanem a vadászat bármiféle reklámozását, népszerűsítését, megjelenítését is. Merthogy az nem gyerekeknek való!

Inkább el kellene a gyerekeknek magyarázni, hogy ez a dolog egy ösztön beteges kiélésére való olyan dolog, aminek remélhetőleg hamarosan vége szakad. Ahogy az állatkínzó látványosságoknak, állatviadaloknak, medvetáncoltatásnak, cirkuszi mutatványosodásnak, leszekált vadállatokkal való fotózkodásnak is lassan befellegzett. Ha már mindenáron a természetszeretet és a természet védelmét akarjuk nekik bemutatni, tanítani, akkor jobb lenne inkább a globális felmelegedésről, a természetkárosításról, a klímaváltozásról, a túlnépesedésről beszélni nekik. Sokkal hasznosabb lenne David Attenborough könyveit, filmjeit a figyelmükbe ajánlani, esetleg tanítani nekik. Ne kitömött, dögökben gyönyörködjenek, hanem arról tanuljanak, hogy ezeket az állatokat hogyan lehetne (magunkkal együtt) megmenteni a jövőnek! Ha mást nem, legalább a legutóbbi könyvét: "Egy élet a bolygónkon - A szemtanú vallomása - és látomás a Föld jövőjéről" című könyvét kellene tanagyaggá tenni!

A gyerekekben eredendően benne van az együttérzés, az állatokkal való szolidáris viselkedés. Lehet, hogy az állatok leölése bizonyos körülmények között szükséges és elkerülhetetlen, de ennek az együttérzésnek, szeretetnek a kiölése idejekorán gyermekekből biztos, hogy ártalmas. Aki kevésbé empatikus, illetve aki már nem emlékszik jól saját gyermekkorában megáll érzéseire azokat talán lehet egy morbid párhuzammal érzékenyíteni:

Érdeklődnék, hogy lesz-e kitömött ember a Vadászati Világkiállításon…

Mindennek indokát adhatják a vadász balesetek, a gondatlanságból, ne adj’ Isten szándékosan elkövetett emberölések. Magának a kitömésnek pedig maguk a vadászok - mint látjuk - nem feltétlenül ellenségei, s hogy ezt emberekkel is meg lehet tenni, az meg nem újdonság. Itt vannak mindjárt az egyiptomi múmiák, a zanzásított emberfejek, az indián skalpok, vagy a bálványozott diktátorok balzsamozott múmiái, újabban pedig a látványos kiállításokon szereplő ember preparátumok.

Ha mást nem, legalább egy kitömött Lenint kölcsön lehetne kérni, ha már világkiállítás.

Mindezek mellett egy további érdekes összefüggés is figyelmet érdemel a vadászati kiállítás kapcsán.

Lorem ipsum VS Ne ölj!

Nevezetesen, hogy ennek az eseménynek a fő ötletgazdája és támogatója Semjén Zsolt, kereszténydemokrata politikus. A  világkiállítás röviddel a pápa magyarországi látogatását, a budapesti Eucharisztikus Kongresszus eseményeit követően nyílik meg. A katolikus világesemény szervezői - minden bizonnyal oktondi figyelmetlenségből - a nagyszabású esemény egyik díszleteként a "Lorem ipsum" című, közismert latin halandzsa szöveget használták fel "show elemként", amely "latin" szöveg, bár hangzását tekintve valóban olyan, mintha valamiféle liturgikus szöveg lenne, de valójában Cicero egyik művéből fabrikált, olyan értelmetlen szöveg, amelyben nemcsak a szavak keveredtek össze, de bizonyos szavaknak önmagukban sincs jelentése. Magam azt javasoltam, hogy a "Lorem ipsum" értelmetlen szövegét állítsuk szembe a Biblia egyik legrövidebb, legismertebb, legérthetőbb, mindössze két egy szótagos szavából álló mondatával, amit sokkal kevésbé nehéz értelmezni:

Megítélésünk szerint a szórakozásból ölés és a Tízparancsolat "Ne ölj!" parancsolata keresztényi szempontból legalábbis magyarázatra szorul.

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

Most, hogy véget ért a magyar csapat EB szereplése szerintem nem árt objektíven, reálisan átgondolni, hogy mi is történt, hogy hol is tartunk, honnan, hova jutottunk. Volt már ugyanis olyan, amikor nem gondolkodtunk reálisan (még arra is akadt példa, hogy egy óvatlan pillanatban hadat üzentünk a Amerikai Egyesült Államoknak, kisvártatva pedig mentünk a Don-kanyarba), de az efféle irreális gondolkodás, viselkedés soha nem vezethet jóra. 

A magyar foci válogatott tisztes helytállását az EB-n nem kérdőjelezi meg senki. Az sem, aki igyekszik reálisan értékelni azt, amit lát. 

Én például most egy kieső csapatot látok, akik nem jutottak be a 16-os keretbe. Ha a régi rendszerben, 16 csapat között rendezték volna (nem a kibővített 24-es keretben), akkor - ezek szerint - most sem jutottunk volna be az EB-re. Lehet, hogy ugyanilyen hősies küzdelemben, lehet, hogy ugyanilyen derekas helytállással és éppen csak egy hajszálon múlva, de nem jutottunk volna be. Nem mi “fogytunk le” és fértünk bele a kihízott érettségi öltönyünkbe, hanem egy bővebb derekú nadrágot kaptunk, amibe “pici sörpocakkal” is bele lehet bújni. De bárhogy is legyen: bejutottunk.

Ha reálisan nézem az eredményeket én a csoportunkban utolsóként végzett csapatot látok, akik a szerzett pontok és gólkülönbség számítások alapján a 24-es keretben a 20. helyen végeztek és kiestek a további versenyből. Ezt az elért pontok és a lőtt/kapott gólok arányából - tehát objektív adatokból - lehet látni. Első tényező a szerzett pontok száma, pont egyenlőség esetén pedig a gólarány: a többiekhez képest mennyivel kaptunk több gólt, min amennyit lőttünk. Ez alapján a kiesők közép mezőnyében vagyunk, mégpedig a 20. helyen. 

A bajnokság előtt Hrutka János (akinek szakértelmét nem kérdőjelezem meg) a csapatok erősorrendjét felállítva a 22. ranghelyre sorolta a magyar csapatot. A Hrutka féle rangsorban szerepelt a játékosok összértéke, a csapat világranglistán elfogult helye, a légiós játékosok száma és a játékosok életkora. Ez az EB alatt nem változott, csak a három csoport mérkőzés eredményei váltak ismertté. Kétségtelen, hogy a 22. ranghelyhez képest a 20. hely picit valóban jobb. Egy picit.

A meccsek valóban izgalmasak voltak, a játékosok valóban hajtottak, de erejükből, tudásukból ennyire tellett. A magam részéről egyébként természetesnek veszem, hogy hajtottak, szívüket lelküket beleadták, hiszen ez a legkevesebb, amit elvárhatunk egy válogatottól, főleg a mai viszonyok között, ahol az egész sportág, s benne a sportolók egészen kivételesen jó helyzetben és körülmények között sportolhatnak. A “halál csoportból” kiesni nem szégyen, a helytállás ténye és a két meglepetésszerű, megérdemelt döntetlen pedig világszenzáció. De sajnos ez nem változtat azon az egyszerű, világos tényen, hogy kiestünk.

A tényeken - a sportág jelenlegi szabályai mellett - az sem változta, hogy HOGYAN estünk ki. A kapott gólok értékén semmit nem változtat, hogy hányadik percben kaptuk. Pont ugyanannyit ér a 92. percben, mint az első percben. A sportág jellegéből adódik, hogy nemcsak a képességekkel, a tudással és az akarással, de a szerencsével is számolni kell. Igen, néha kicsin múlik. Van, hogy Roberto Baggio elhibázott büntetőjén úszik el a VB arany. Van, hogy a magyar csapat utolsó pillanatban belőtt gólja ment meg minket a pótselejtezőn, s így nem esünk ki a 24-es keretből és elindulhatunk az EB-n. 

Ez nem az a sportág, ahol számít a “művészi hatás”, ahol pontozóbírák döntenek arról, hogy mennyire “szép” volt az, amit láttunk. Ez nem jégtánc, ez foci. Persze mindenkinek szíve joga mégiscsak értékelni a “művészi hatást” és saját, szubjektív rangsort felállítani. Ez esetben nem a 20. helyen vagyunk a rangsorban, hanem legfeljebb a 17. helyen. Ez pont annyira nem lenne elegendő bejutni a régi szabályok szerinti 16-os keretbe, mint a 20. vagy a 22. helyezés. A “kihízott öltöny” továbbra is szűk lenne ránk.

Ahhoz, hogy komoly eredményt érjünk el világversenyen, előbb-utóbb valakit mégiscsak meg kell verni. Azt hiszem ebben nem tévedek.

Nem érzem magam “hazafiatlannak”, amiért megpróbálom objektíven szemlélni a történteket. Én pusztán csak egy picit erőltetettnek gondolom azt az örömmámort, ajnározást, ami a tisztesen helytálló, de a 20. (vagy akár a 17.) helyen kiesett, senkit le nem győző válogatottat most úgy kezeli, mint aki megnyerte az EB-t. Szerintem nevetséges bármilyen világverseny 20. helyezését úgy kezelni, mintha megnyertük volna azt. Nem magamról gondolom, hogy valamiféle politikai elfogultság okán nem tudnék örülni a világraszóló sikerünknek, hanem azokat érzem ilyennek, akik az eredmények, tények ismeretében is győztesnek kiáltanak ki bennünket, kiesőket. 

Kiestünk. Nem baj! Ha ki kell esni, akkor így kell kiesni! A tisztes helytállásért gratuláció illeti meg a csapatot. De ezzel együtt legyünk már reálisak! A tisztes helytállás elismerése, mellett tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg mi a helyünk az európai foci térképén. 

Valamelyest megértem azt a hazafiúi öntudatot is, ami túlfűtött érzelemkitörésekhez vezet. Át tudom érezni az örömmámort, amit például az a fiatalember érezhetett, akire ráközelített a német meccsen a kamera, s akinek a szájáról a magyar gólt követően leolvashattuk, hogy kíváncsian azt kérdezi a német kapuvédőtől, az ellenfél csapatkapitányától, hogy

Na, mi van, te f.sz-szopó?

A baj, csupán annyi, hogy erre a kérdésre igen egyszerű válaszolni: Az van, hogy mi kiestünk, ők meg nem. Ahogyan tudom, hogy a “Krisz-tí-á-nó homoszekszuál” skandálásával valójában a nemzeti válogatott sikerét igyekeztek volna sokan előmozdítani, csak az a baj, hogy ez az ember (nemi identitásától függetlenül) a 84 perc után bevarrt nekünk kettőt a harmadik portugál gól mellé. Érteni vélem én, hogy mi okból titulálják egyes honfitársaim a francia meccs után a franciákat “csigazabáló g.ecinek”, de mégis azt gondolom, hogy a nemzeti öntudat, a hazaszeretet valójában nem így kell, hogy megmutatkozzék. Mert sokkal jobb lenne, ha azt gondolnánk, és ennek megfelelően is viselkednénk, hogy

nem “f.asz-szopók”, “homoszekszuálok” és “csigazabáló g.ecik” csoportjából estünk ki győzelem nélkül, utolsóként,

hanem a nagyszerű ellenfelek dolgát nehezítettük meg, mégpedig alaposan. 

És ha már a nemzeti büszkeségnél tartunk nem tudok elmenni szó nélkül Marosi Ádám és az öttusa csapat foci Eb-vel párhuzamosan szerzett világbajnoki aranyérme mellett, mert igaz, hogy a világnak ezen a részén a foci a legnépszerűbb sport, s ehhez képest az öttusa népszerűségben nagyon hátul van. De akkor is! A nemzeti büszkeséget az adott terület népszerűsége határozza meg?

Semmelweis Ignác a leghíresebb magyar orvos, akit kortársai elmegyógyintézetbe zártak, ahol aztán agyonverték, tehát nem volt valami nagyon népszerű, most mégis büszkék vagyunk rá. Nincs olyan település hazánkban, melynek valamely köztere, intézménye ne viselné a legnagyobb magyarként tisztelt Széchenyi nevét, aki szintén elmegyógyintézetben végezte, ami nem tipikusan a népszerű emberek sorsára jellemző. Dobó István világra szóló diadalt aratott a túlerőben lévő törökön (jóval kevesebb eséllyel, mint amennyit a mai foci válogatottnak adtunk a németek elleni döntetlenre), mégis “hazaárulás” vádjával került börtönbe élete végén, nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy jelentősen vesztett népszerűségéből. Kevés magyar hazafit  ismerünk a népe, hazája iránt elkötelezettebbnek, mint Petőfi Sándort. Ahhoz mégsem volt elég népszerű a saját korában, hogy megválasszák országgyűlési képviselőnek, helyette is mást ünnepeltek győztesként. S ha már itt tartunk: a költészet egészen biztos kevésbé népszerű a széles tömegek előtt, de mégis van abban valami nagyon különös, hogy a talán legnagyobb magyar költő: József Attila gyakran éhezve nyomorgott (ami nem kifejezetten jellemző az elismert, sikeres, népszerű emberekre), emellett páros lábbal rúgták ki a Szegedi Egyetemről, ami később az ő nevét viselte. Azt hiszem sokáig sorolhatnánk a példákat arra, hogy a nemzet számára értékes, becsülendő, tisztelendő értékek nem az adott pillanat felfokozott hangulatától, az adott terület népszerűségétől függenek, hanem az elismerésre méltó, valódi emberi teljesítménytől.

Értem én, hogy nagy a különbség Magyarországon a foci és az öttusa népszerűsége között. Na de ennyire? Ennyire nem számít a nemzeti büszkeség szempontjából a világbajnoki aranyat elért Marosi Ádám és az öttusa csapat, a csoportkörben győzelem nélkül, 24-ből 20. ranghelyen kiseső magyar foci válogatotthoz képest, mint ahogy az a közvélemény visszhangjából kitűnni látszik?! Ennyivel kevésbé kellene az öttusázókra büszkébbeknek lennünk, mint amennyivel többet hallunk, olvasunk a kieső magyar foci csapat dicsőségéről? Kötve hiszem!

És van itt még valami egészen aktuális, amit megint csak nem értek: Miért kell az olaszoknak büszkébbeknek lenniük Benedek Tiborra, mint nekünk, magyaroknak? Talán Olaszországban népszerűbb lenne a vízilabda, mint a foci? Ugye ez nevetséges kérdés. Talán Benedek Tibor olasz válogatott lett volna, aki az olasz dicsőségért szállt vízre összesen 5 (azaz: öt!) Olimpián? Nem! Ő a magyar vízilabda válogatott kiválóságaként lett világszerte elismert, sokáig a világ legjobb játékosaként tisztelt nagyszerű sportoló. Nem a hazájában, hanem Olaszországban neveznek el róla közteret, ott, ahol a róla elnevezett közterületen olaszul hirdeti a márvány tábla, hogy ő volt a magyar nemzeti vízilabda válogatott kapitánya.

Kicsit értetlenkedve kérdezem, főleg azoktól, akik szerint ÉN nem vagyok elég jó hazafi, amiért megpróbálom helyén kezelni a sport eredményeket: Miért neveznek el előbb közterületet Olaszországban Benedek Tiborról, mint Magyarországon?

Miért? 

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

Hosszú-hosszú ideje folyik a vita arról, hogy az egyébként - nem véletlenül - tiltott szórakozást: a tűzijátékot ideje lenne Szilveszterkor is betilteni. Igaz, nem (csak) a józan belátás, hanem a COVID-19 miatt is idén végre betiltották, sokunk nagy megkönnyebbülésére. Erre jön a hír, hogy ez a tilalom nem vonatkozik a magánterületre, csak a közterületre.  

Mi az ördögöt jelent az, hogy magánterületen Szilveszterkor lehet tűzijátékozni?

Mi az, hogy 

A rendőrség is megerősítette a hírt: teraszról és erkélyről mehet a lövöldözés.

Ennek az agyalágyult kérdésnek a megválaszolásához először is tisztáznunk kell néhány fontos dolgot. A Ptk. idevágó szabályozása (5:17. § (1) bek.) szerint az ingatlanon fennálló tulajdonjog a föld feletti légi térre és a földalatti földtestre az ingatlan hasznosítási lehetőségeinek határáig terjed. Az ingatlanon fennálló tulajdonjog a Föld méhének kincseire és a természeti erőforrásokra nem terjed ki.

Az ingatlanunk fizikai terjedelme nem korlátlan. A korlát: az ingatlan hasznosítási lehetőségeinek határa. A több száz méter mélyen lévő természeti erőforrások esetében már nem a földfelszíni tulajdonos a tulajdonos, mert a Föld méhének kincsei az állam tulajdonában vannak. Ezek az erőforrások már nem a földfelszíni tulajdonost illetik meg, hiszen ezek az erőforrások nem tartoznak a földfelszíni ingatlan rendeltetésszerű használatához, hasznosíthatóságához (mint ahogyan például egy mélygarázs vagy egy pince helyiség, amelyeket a tulajdonos használhat, hasznosíthat). Nemcsak olajat, földgázt nem bányászhatunk tehát a saját ingatlanunkon, de arról sem rendelkezhetünk, hogy metró alagút épüljön mélyen az ingatlanunk alatt.

Az ingatlan telekhatára nemcsak lefelé, de felfelé is korlátokba ütközik. Fontos figyelni arra, hogy nem az ingatlanunk feletti “légtér” áll tulajdonunkban, hanem csak az ingatlanunk használatához szükséges tér, azaz a “légi tér”. A “légtérnek” az a része, ami a légi tér felett van, már nem tartozik az ingatlan tulajdonába, azt önkényesen nem használhatja, azt nem hasznosíthatja, azzal sajátjaként nem rendelkezhet, mert az ugyanúgy a nemzeti vagyon része, mint a Föld méhének kincsei.

Mindebből az következik, hogy a saját ingatlan feletti “légtérben” nem tiltható meg a légi közlekedés, ahogyan az ingatlanunk alatti metró közlekedés sem.

Ez pedig összességében azt jelenti, hogy az ingatlan használatához közvetlenül hozzá tartozó, ténylegesen használt és hasznosítható pár méteres légoszlop feletti rész magán tűzijátékra sem használható fel, mert az a terület már nem az ingatlan tulajdonosának tulajdonában álló terület.

Azt az egyébként abszurd szabályozást, hogy Szilveszterkor az arra kedvet érző embereknek jogává tesszük a máskor tilalmas, csendháborító, egészségre ártalmas, állatkínzó, ezért lényegében garázda, egyébként meglehetősen gyermeteg élvezkedést azzal, hogy szabadon durrogtathatnak sikerült egy újabb hülyeséggel megfejelni, miszerint mindez csak “közterületen” tilos, a magánterületen nem. (Pedig már azt hittük, amikor hallottuk, hogy idén betiltják a tűzijátékot, hogy a józan ész felülkerekedik.) Egyébként is, mi értelme az egész közterületi tilalomnak, ha kijárási tilalom miatt egyébként sem lehet este nyolc után a közterületre kimenni? Hogy az ördögbe tűzijátékozott volna bárki is a közterületen, ha oda ki sem mehet?

Mindennek szellemében két dolgot kérek:

1./ A tűzijátékozók saját (a törvényben meghatározott méretű) ingatlanukban tűzijátékozzanak!

2./ A rendőrség következetesen büntessen meg mindenkit (ahogy bejelentették: 150.000,-Ft-ra), aki a kémények és antennák felett két méternél magasabban tűzijátékozik!

A rendőröknek javaslom, hogy figyeljék a jelzőrakétákkal leadott jelzéseket arról, hogy hová is kell menni. Viszonylag ritkán szokták a szabálysértők ennyire látványosan felhívni magukra a rendőrség figyelmét. Használják hát ki ezt a ritka alkalmat!

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

... dolum malum esse omnem calliditatem, fallaciam, machinationem ad circumvendiendum, fallendum, decipiendum alterum adhibitam, azaz: ... dolus malus minden olyan ravaszság, csalás, mesterkedés, amelyet a másik fél kijátszása, becsapása, rászedése céljából alkalmaznak

Mint látjuk óriási hiszti van arról, hogy az EU számon akarja kérni rajtunk a jogállamiságot. Azt mondják vezetőink, hogy nem lehet korrekt módon számon kérni a jogállamiságot, mert az, hogy mi is a jogállam tulajdonképpen, nem határozható meg. Azt mondják: ennek a fogalomnak nincs egy pontos, konkrét közmegegyezésen alapuló definíciója. Még akkor sem, ha a jogi egyetemen, vizsgán, ha ezt kérdezték és nem tudtuk a választ, akkor úgy rúgtak ki minket, hogy a lábunk se érte a földet. Még akkor sem, a ezt a fogalmat az Alaptörvény is tartalmazza, mégpedig az „Alapvetés” című fejezet B)cikk (1) bekezdésében:

Magyarország független, demokratikus jogállam.

Próbáljuk meg a problémát nem jogtudományi, jogelméleti érvekkel körbejárni, mert ez – jól látható a nyilvános politikai térben – parttalan, értelmetlen hisztériázáshoz vezet, az egyszeri ember csak idegesebb, illetve hülyébb lesz tőle. Ahelyett, hogy egymás mellett elbeszélő, zsákutca-érvek szajkózását hallgatván próbálnánk meg kihámozni a lényeget, az igazságot, forduljunk inkább bizalommal a természettudós zsenihez: Szent-Györgyi Alberthez!

Egy új nézőpont néha kristály tisztán láthatóvá teszi a lényeget, ami eredeti helyzetünkből egyáltalán nem, vagy nem jól, nem tisztán látható. A zseni sajátja, hogy felismeri, meghatározza ezeket az új nézőpontokat. Ezt tette Newton, amikor elgondolkodott azon, hogy miért esik le az alma, s eljutott a gravitációs törvényekig – pedig más is, százmilliók látták addig, hogy a tárgyak leesnek, de nem jutott eszükbe, hogy miért. Einstein ugyanígy cselekedett, amikor elgondolkodott azon, hogy vajon a fény miért terjed ugyanolyan sebességgel felénk a szemben haladó tárgyakról, mint a tőlünk távolodó tárgyaktól, s eljutott a speciális relativitás elméletig, odáig, hogy a tér és az idő egymástól nem függetlenek, az idő nem ugyanolyan gyorsan telik a tér minden pontján, s függ a tárgyak sebességétől. Mindehhez a zseninek – a legenda szerint – elegendő leülni egy hokedlire és elgondolkodni.

Szent-Györgyi Albert, a mi zsenink nemcsak kiváló természettudós volt, hanem a társadalmi problémák iránt is élénken érdeklődő gondolkodó, aki természettudományokon edzett elméjét csatasorba állítva, természettudományból vett hasonlatokkal számtalanszor világított rá társadalmi problémák lényegére is. A jogállamisággal kapcsolatban ezért láttam jónak egy az ő agyából kipattant gondolatmenetet felidézni, mert ezt párhuzamba állítva a jelenleg folyó vitával talán megérthetünk valami nagyon fontosat.

Nos, üljünk hát le erre a „hokedlire” és gondolkodjunk együtt Szent-Györgyi Alberttel!

Mélyen megérintette, amikor olvastam tőle, hogy miképpen elmélkedik azon, hogy mi is az élet. Mi különbözteti meg az élőt az élettelentől? Ezen gondolkodik egy Nobel-díjas biológus? Ez pont olyan, mint azon gondolkodni egy fizikusnak, hogy miért esik le az alma. Aztán ahogy belemerültem egyre érdekesebbé vált az olvasmány. Onnan indultunk, amit egy általános iskolás gyerek is tud környezetismeretből: az élőlények növekednek, szaporodnak, anyagcseréjük van, a környezettel kommunikálnak, mozognak, fenntartják önmagukat. Elég egyszerűnek tűnik. A gyerek is látja, hogy a kutyus él, a kavics pedig nem.

Aztán ahogyan belemélyedünk az egyes részletkérdésekbe látszik, hogy az életre jellemző egyes tulajdonságok bizony nemcsak az élő anyagra jellemzőek. A kristály is növekszik, ha úgy tetszik szaporodik. Szent-Györgyi Albert leírja, hogy az egyébként élettelen anyag milyen kísérlet keretében és hogyan folytat „anyagcserét”. A természeti jelenségekben pontosan nyomon követhető az, ahogyan az élettelen anyag reagál a környezeti hatásokra, úgy tűnik, hogy az élőlények (különösen az ember) pont ezt használja maga is – módosított formában – a kommunikációra. Gondoljunk csak a villámlásra és az elektromosságra. Az egész élettelen anyagi környezet mozgásban van, ha úgy tetszik fenntartja önmagát. A hurrikán például mozog, fejlődik, növekedik, anyagot, energiát vesz fel a környezetétől.

Napjaink divatos szólama a környezet „fenntarthatóságának” védelme (ami udvarias megfogalmazása annak, hogy vissza kellene fognunk magunkat az önmagát fenntartó természet rombolásában), ami evidenciának tekinti azt, hogy a természetben az élettelen anyag természeti törvényekhez alkalmazkodva fenntartja önmagát. Nem tartom valóságtól elrugaszkodott fantazmagóriának azt, hogy tulajdonképpen a bioszféra maga nem más, mint egy hatalmas élőlény. Ha „élettelennek” tekintjük a folyómedret és a vizet, akkor miért tekintjük „önmagában” élőnek az eret az abban folyó vérrel? Vagy miért „élő” a szaru (a haj, a köröm), ami egy ideig a halál után is nő? Mindezt a problémát számtalan egyéb részletkérdés is árnyalja: ilyen például a vírus, ami önálló anyagcsere híján nagyon kevéssé tekinthető élőlénynek, viszont elég hatékonyan szaporodik, reagál a környezetre, alkalmazkodik, mutálódik.

A lényeg az, hogy az „élet” definiálása valójában nem lehetséges! „Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna.” Ezt már a Wikipédi írja. Nyelvileg, filozófiailag már az sem világos (minden nyelven), hogy az „élet” és a „lét” fogalmak elkülönülnek-e. Természetesen vannak kémiai, biológiai és sok más egyéb meghatározások is, melyek közös jellemzője, hogy egyik sem tökéletes, mindegyikben lehet találni valami olyasmit, ami a többi tudományos megközelítés miatt teljes mértékben nem elfogadható.

Ehhez képest – és most jön a lényeg! – az, hogy mi „NEM ÉLET”, mi az ami nem összeegyeztethető az élettel sokkal könnyebben meghatározható. Mert egyedi, mert konkrét. Ez viszont már elemi iskolás feladat. Nem azért tudja egy kisdiák is, hogy a kavics nem él, mert tisztában van azzal a nyelvi-filozófiai-biológiai-kémiai, tűpontos definícióval, ami tömören meghatározza az „élet” fogalmát. Hanem csak látja, hogy a kavics nem csóvája a farkát, nem eszik, nem ugat, nincsenek kölykei, nem hallgat a nevére, nem harapja meg a támadóját és nem nyalogatja a kezét a gazdinak, ellentétben a kutyussal.

Egyszerűbb hasonlattal élve: azt, hogy mi az egészséges étel nem lehet meghatározni egy definícióban, de azt, hogy egy adott étel biztosan egészségtelen-e, azt igen. Az „élet” definiálásához hasonlóan csaknem lehetetlen hibátlanul definiálni az „egészséges étel” fogalmát, mert van, aki allergiás bizonyos összetevőkre, van, akinek márkás borok gyomorsavat csinálnak, van, akinek bizonyos táplálékok szorulást okoznak, míg másoknak (ugyanaz) hasmenést okoz, van, aki laktóz intoleranciában szenved, van, akinek az alkohol lebontó enzimek nem működnek megfelelően és a többi. Vannak cukorbetegek, diszlipidáziában szenvedők, akiknek a szénhidrát, illetve a koleszterin bevitellel kell óvatosan bánniuk. És akkor még nem is beszéltünk az „étel”, a „táplálék” fogalom nyelvi, kulturális fogalom-bizonytalanságáról, például a „szellemi táplálékról”, vagy a tabuk, a vallási tilalmak, korlátozások közrehatásáról, a bizonyos időszakokban, vagy teljes mértékben tilalmas táplálékokról (pl.: rovarok fogyasztása, böjt, tisztátalan ételek), amelyek táplálkozás tudományi szempontból biztosan nem egészségtelenek, de mégis evidens, hogy bizonyos kultúrákban kutyát, macskát, majmot, patkányt, szöcskét, lárvákat, hangyát, sertést, vagy szarvasmarhát fogyasztani „nem egészséges”. És akkor még nem is beszéltünk a kannibalizmusról, ami nem is olyan régen még bizonyos kultúrákban nem volt tabu, s dietetikai szempontból sem lehet „egészségtelennek” tekinteni az emberevést.

Ezzel szemben azt nagyon könnyű meghatározni, hogy lúgot inni egészségtelen, mert szétmarja az emésztőszerveket. Nem nehéz belátni, hogy ciánt ne együnk „étrend kiegészítőnek”, mert perceken belül meghalunk stb...

Azt nem lehet meghatározni, hogy mi az egészséges étel, de azt pontosan lehet tudni, hogy mi nem az. Hibás logika azt állítani, hogy mivel nem lehet pontosan definiálni az „egészséges étel” fogalmát, azért egyes konkrét ételek esetében ne lehetne meghatározni, hogy azok bizony egészségtelenek.

Az a jogállamiság kritérium, aminek eleget kell tennünk egyébként nem annyira elvont és szövevényes, mint valamiféle jogtudományi monográfia. Az igazságszolgáltatás függetlenségét, az állami hatóságok önkényes, jogellenes döntéseinek a felülvizsgálhatóságát, szankcionálhatóságát, működésük megfelelő feltételeinek a biztosítását várják el. A törvényesség, a demokratikus és átlátható jogalkotás, a jogbiztonság, a végrehajtó hatalom jogellenes döntéseinek a felülvizsgálhatósága, szankcionálhatósága, a pártatlan, független, hozzáférhető bíráskodás, a hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, bírói hatalom) megosztása, a diszkrimináció tilalma és a törvény előtti egyenlőség mind az emberi kultúra magas fokára jellemző tulajdonságai egy demokratikus jogállamnak. Ezeknek a kritériumoknak meg kell felelni. Az ezekkel kapcsolatos esetleges vitákban meg kell tudni védeni magunkat. Ez elől kitérni semmiképpen nem jogállami! És elnézve Szájer József esetét nem is biztos, hogy taktikus.

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

Tisztelettel kérem Szájer József felmentését az igaztalan, megalapozatlan vádak alól!

Engedtessék meg nekem, hogy keresztényi hasonlattal vezessem fel védekezésünket! Az vesse rá az első követ, aki soha nem drogozott és orgiázott még buzibárban éjnek évadján pandémiás kijárási tilalom idején! „Huszonöt meztelen férfi” gajdolják a rosszindulatú károgók, mintha ők soha nem lettek volna meztelenül. Micsoda szemforgató álszentség! Pucérozzák a másikat, aztán meg hazamennek és gátlástalanul pucérra vetkőznek a fürdőszobában. Kérdem én: hogy tudnak ilyenkor belenézni a fürdőszoba tükrébe? 

És ha nem huszonöten voltak, és ha nem is volt mind férfi? Egyébként is, ha igaz, amit a brüsszelita rendőrök írnak védencemet az ereszen csüngve találták. Talán a másik huszonöt is ott volt? Nehogy már azt igyekezzenek előadni, hogy egyszerre huszonöten lógtak az ereszen... Ha pedig az a huszonöt vadidegen (szerintem provokátor) nem lógott ott pucéron az ereszcsatornán, akkor nyilvánvaló, hogy nem lehettek ott védencemmel. Elemi logika: Ha azok az ismeretlen provokátorok nem az ereszen lógtak, akkor nyilvánvaló, hogy máshol voltak. Nem ott!

Egyébként a kétségeket kötelességünk a terhelt számára kedvezőbb lehetőség szerint értékelni. Ez nem választásai lehetőség, hanem törvény szerinti kötelezettség. Úgyhogy maradjunk abban, hogy ez nem egy gang-bang szex orgia volt egy buzibárban, vagy unga-bunga party, hanem legfeljebb egy szimpla házibuli. Miért? Hát milyen legyen egy házibuli? Angol tanító-kisasszonyok franciául társalognak az időjárásról és eltartott kisujjal teáznak? Hát hol élünk, emberek? Egy kis „ereszd-el-a-hajad” (vagy szakállat) és máris összedől a világ? Kötelező prűdnek lenni? Javallom: mindenki nézzen mélyen magába, s számoljon el a lelkiismeretével, hogy ő vajon hogyan szokott házibulizni.

Egy „járókelő” jelentette a rendőrségnek, hogy véres kézzel ereszkedik a csatornán... És azt nem kérdezi meg senki, hogy az a „járókelő” vajon mit keresett ott, a pandémia és a kijárási tilalom kellős közepén, vírust eregetve az ártatlan lakosság között!? Mi ez, ha nem kettős mérce? A magyar képviselő nem lóghat az ereszacsatornán, a brüsszelita meg szabadon lófrálhat kijárási tilalom idején? Kérem nyomatékkal figyelembe venni, hogy aki egy ingatlan ereszcsatornáján lóg az még egyáltalán nem hagyta el az ingatlant, így teljesen jogtalan vele szemben ilyen jogcímen intézkedni. Önkényes rendőri túlkapás, nyilvánvalóan jogellenesen kiterjesztő jogértelmezés. A „kijárási tilalom” ugyanis nem „kirepülési”, vagy „kilógási tilalom”, tehát az ingatlan légterében való tartózkodást semmi nem tiltja. Viszont a titokzatos „járókelő” azzal, hogy közterületen kint tartózkodik a szó legszorosabb (valódi és átvitt) értelmében a jogtalanság talaján áll. Vagy talán volt nála kutya, vagy munkáltatói igazolás, hogy éjnek évadján csak így szabadon lófrálgathatott, feljelentgethetett? Erről bezzeg nincs adat a tényállásban. Maradjunk annyiban, hogy az ilyen módon (jogellenes eszközökkel beszerzett) bizonyítékok „a mérgezett fa mérgezett gyümölcse” jogelvén perrendszerű bizonyítékként nem használhatóak fel. Ez annyit tesz, hogy úgy kell tekintenünk, mintha senki nem jelentett volna fel senkit, így a rendőrség is feljelentés nélkül, tehát önkényesen és személyválogatóan intézkedett, ami megengedhetetlen törvénytelenség!

Egyébként meg ki volt ez a titokzatos járókelő!? Az események logikus, zárt láncolatából nyilvánvalóan az következik, hogy valamilyen George. Vagy Soros, vagy Clooney! Bizonyítsa be a vád, hogy nem ők voltak! Követelem, hogy igazoljanak ezek a személyek alibit 2020. november 27. napjának éjszakájára! Enélkül ugyanis eresztékeiben rogyadozik a vád tákolmánya! (Azt pedig, hogy ezt az egész eseménysort „péntek” éjszakájára időzítették kifejezetten ízléstelen célozgatásnak tartjuk, egy olyan emberrel szemben, aki Alaptörvényben fekteti le a család szentségére építő nemzeti hitvallást.)

És a véres kéz? Hát mi ez, ha nem rendőri brutalitás!? S ha nem az, akkor meg miféle ereszcsatornák ezek? Jogállam (bármit jelentsen is az, hogy „jogállam”) az ilyen, ahol az ember nem érezheti magát biztonságban, még egy látszólag ártalmatlan ereszcsatorna is véresre sebezheti az állampolgárt!? Az emberélethez, a testi épséghez fűződő alkotmányos alapjog az smafu!?

Egyébként is, miért ne hagyhatná el bárki az aktuális tartózkodási helyét az ereszcsatornán keresztül. Mi tiltja ezt? Miféle írott/íratlan jog korlátozhatja az embert szabad mozgásában? Hát honnan uszulnak ránk ezek az új ordas eszmék? Legközelebb a Mikulás se közlekedhet ezen a módon? Itt már semmi se szent!?

Az ártatlanság vélelme a legfontosabb legalapvetőbb büntetőjogi alapelv. Senkit nem lehet elítélni, amíg minden kétséget kizáró bizonyíték nincs a bűnösségére. A bűnösséget megállapító döntéssel szemben felvethető minden „észszerű kétely” teljes megcáfolása az a szigorú feltétel, amihez jogállamban ragaszkodnunk kell. Merthogy itt van a drog-vád. Azon túl, hogy a legjobb családban is megesik, hogy valakinek valamilyen módon egyszer csak kábítószer kerül a hátizsákjába. De hát védencem megmondta, hogy az a kábítószer, ami nála volt nem az övé! Mi oka lenne hazudni? Tessék bebizonyítani, hogy azok a tabletták az ő tulajdonát képezik. Kitől vette, mikor, milyen tranzakcióval szerzett tulajdont? Hol az adásvételi szerződés? Ahhoz, hogy bizonyítsuk a tulajdonjogot ismernünk kell az ingóság előtörténetét. Tulajdont szerezni ugyanis csak attól lehet, aki maga is tulajdonos volt, senki ugyanis több jogot át nem ruházhat, mint amennyi joggal rendelkezik. Nos, ki volt a kábítószer korábbi tulajdonosa, akitől védencem állítólag megszerezte a kábítószert? Hol van ő? Sehol! Milyen jogcímen szerezte a tulajdont? Adásvétellel, ajándékozással? Mi bizonyítja ezt? Hol az okirat? Ugye-ugye! Rögtön mennyi észszerű kétely egymás hegyén-hátán! Szóval majd ha valaki perrendszerűen bebizonyítja, hogy védencemé volt az a kábítószer, akkor folytassuk ezen a szálon tovább a jogvitát. Addig maradjunk abban, hogy amennyiben védencem azt állítja, hogy a nála lévő kábítószer nem az övé, addig ezt kell igaznak tekinteni. Nehogy már negatív diszkriminációval megkülönböztessük azoktól a terheltektől, akik hasonlókat mondanak a magyar bíróságok előtt, ha kábítószert találnak náluk, s akiknek mind el is hiszik ezt az állítást és egytől-egyig fel is mentik őket. 

Határozott álláspontom szerint egyébként az inkriminált tabletták védencem birtokában egyáltalán nem kábítószerek voltak, hanem sokkal inkább Strepsils tabletták, az influenzás, felső légúti problémákkal beköszöntő téli időszakra tekintettel. 

Mindezen túl hallatlan skandalum az, hogy egy mentelmi jogot élvező képviselővel szemben holmi belga közrendőrök intézkednek. Egy jogállamban a képviselőkhöz egy ujjal sem lehet büntetlenül hozzányúlni. Ki látott már olyat, például hogy kidobóemberek birkóznak egy képviselővel? Jó hogy nem már! Nehogy már a végén még egy képviselőt gyanúsítsanak meg hivatalos személlyel szembeni erőszakkal!

Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez a baráti összejövetel valójában az volt, aminek a vád feltüntetni igyekszik (gang-bang buli egy buzibárban, kábítószerekkel), akkor sem lehet észszerű kétely nélkül, felelőtlenül felülni a vádaknak (a 98,3%-os mértékű váderedményességi mutató ellenére). Ez esetben teljesen nyilvánvaló, hogy védencem igyekezett belülről bomlasztani. Ezt a technikát már jól ismerjük, hiszen – pártállástól függetlenül – a hazai politikai elit nagyon sok szereplője, korábban KISZ funkcionáriusként – fényes sikerrel ezt már bemutatta. Ez a más tulajdonában lévő, de ideiglenesen a védencem birtokában lévő drogra is magyarázat lehet, hiszen azt nyilvánvalóan nem sokkal a tragikus eseménysorozat előtt kobozhatta el valamelyik elkövetőtől és szándékozott átadni a hatóságoknak bizonyítékként. 

Szent meggyőződésem, hogy ilyen történeti tényállás mellett védencem szándéka egyértelműen a homoszexuális erkölcsi bűnbarlang, kábítószer-fészek felszámolása lehetett. Már ezt sem lehet? Becsüljük inkább a bátorságot, hogy amíg mások rettegve a vírusoktól talpig védőfelszerelésben, egyesek fegyveresen, páncélozott harcjárművekben mernek csak mozogni még szabad ég alatt is, addig védencem bemerészkedett huszonöt meztelen ember közé.

Abban a nem várt esetben, ha úgy ítélnék meg, hogy a vádak igazak, akkor kérem nyomatékos enyhítő körülményként figyelembe venni, hogy védencem őszintén és mélyen vallásos, kiváló jogász szakember. Ahogyan Kaleta Gábor pedofil nagykövet esetében is példamutatóan enyhe ítélet született (egy kicsit enyhébb még a mértékes vádindítványnál is), ugyanúgy méltányos és igazságos védencem esetében is ezeket az értékeket figyelembe venni. Közismert, hogy védencem a rendszerváltás pirkadatában a Bibó Szakkollégiumban a mai politikai elit színe-javát oktatta Hume-ról, John Lock-ról, a hatalmi ágak szétválasztásáról... Miért olyan nehéz azt elképzelni, hogy esetleg azon a péntek éjszakán ugyanezt tette azzal a huszonöt meztelen embertársunkkal? 

Tisztelettel kérem értékelni továbbá, hogy bár bizonyos törekvések igyekeznek a káros tartalmú mesekönyveket ledarálással hozzáférhetetlenné tenni, de mivel ez a praktika még nem vált hazánkban általános gyakorlattá, így egyáltalán nincs kizárva, hogy védencem kezébe került valamilyen megbetegítő tartalmú mesekönyv, amiért a felelősség nyilván nem terhelheti védencemet. 

Ugyancsak nyomatékos enyhítő körülményként kérem figyelembe venni, hogy védencem rendkívül hosszú ideje teljesít komoly diplomáciai szolgálatot a vonzerejét-vesztett nyugaton, ami hiteles vallomása szerint nagyon komoly lelki terhelést jelentett számára. Tegyük a szívünkre a kezünket: ki az, aki nem roppan össze Brüsszelben ilyen munkakörülmények, ilyen javadalmazás mellett? 

További enyhítő körülmény az, hogy fáradtságos munkájával hazánkat képviselte. Az a politikai közösség, amely kiküldte őt népünket szolgálni illő módon meg is köszönte neki, hogy döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhatta méltó helyét az európai politika színterén.

A magyar kormány által kijelölt „bölcsek tanácsa” tagjaként 2019. márciusában (Varga Judit és Novák Katalin asszonyokkal)  az volt a feladata, hogy egyeztessen az Európai Néppárttal, „segítse tisztánlátásukat”, s azon tüsténkedett, hogy felmérje: milyen lehetőségek lesznek a magyar emberek érdekeinek védelmére. 

Rosszindulatú emberek hajlamosak Borkai polgármester úrra és az ő orgiájára hivatkozással vészmadárkodni. Tudomásul kell vennünk, hogy az aljas áskálódás a győri polgármestert sem tudta kikezdeni, hiszen a választópolgárok a „botrány” (ha ugyan annak lehet azt nevezni) kellős közepén őt is megválasztották. Hiábavalónak bizonyult tehát minden botránykeltés. A nép akarata pedig szent, mindenféle csip-csup aprósággal nem lehet megtörni ezt az akaratot. Ne tegyük mi sem! 

Mindent összevetve inkább áldozat ő, mintsem elkövető!

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

1956-ban Fidel Castro, Che Guevarara és fegyveresek kíséretében Mexikóból Kubába utazik a Granma fedélzetén. A gerilla harc megkezdődik Castro és maroknyi csapata Batista tábornok hadserege elől a Sierra Maestra hegységbe menekül. Az ügyes taktika és a hadiszerencse később a lázadók oldalára áll. 1957 decemberében Batista kénytelen elmenekülni Kubából.

Magyarországon az 1956-os forradalom és szabadságharc közben pár nap alatt elvérzik, 1957. május 1. napján már óriási tömeg ünnepli Kádár rendszerét.

1959. január 8.-án Fidel Castro nagy tömeg ünneplése közepette bevonul Havannába, Eisenhower amerikai elnök hivatalosan elismeri Kuba új kormányát. A kubai vezér nem sokáig vár a megtorlással, január 13-án Castro rezsimje háborús bűnök vádjával kivégez korábbi Batista-katonákat. A Kubában folyó politikai célú kivégzések ellen nemzetközi tiltakozás indul, amire Castro január 21-én a havannai Parque Centralban összegyűlt hatalmas tömeg előtt kér felhatalmazást, támogatást “Batista csatlósai” kivégzéséhez. A támogatást megkapja, március 19-én a Castro-kormány kivégeztet 483 embert.

Nem tudom nem észre venni a párhuzamot! 

Ahogyan Castro rendszerét is saját népe erősítette meg hatalmában, s adott felhatalmazást a rendszer ellenségeinek kivégzésére, pont ugyanúgy kapott politikai támogatást Kádár a forradalom véres leverését követő nem egészen fél éven belül a néptől a tisztogatásra. Az 56-os mártírok, köztük Nagy Imre kivégzésére is csak ezt követően került sor. Ahogyan Batista hatalma, katonái, fegyveresei sem voltak elég erősek a hatalom megtartásához, ugyanúgy Castro sem lett volna elég erős a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Ehhez bizony a tömegek, a nép támogatására is szükség van! És ezzel bizony Kádár sem volt másképp. Az 1957 május 1-én felvonuló hatalmas tömeg jelentette azt a biztos politikai hátteret, amire Kádárék támaszkodhattak, s meghozhatták halálos ítéleteiket, végbevihették a megtorlást. Sajnos ezekben az ítéletekben a "nép" is benne van.

Most, amikor 56 mártírjaira, áldozataira, a forradalom szent eszméire emlékezünk nem árt, ha ezen is elgondolkodunk!

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

Azt hiszem a jóérzésű emebrek közmegegyezése alapján alapelv az, hogy gyerekeket nem verünk. (Szerintem felnőtteket sem feltétlenül fontos, de ez most nem ide tartozik.) Sajnos oda jutottunk, hogy ki kellett teregetni a szennyest: az agresszív gyerekek és hülye szüleik támadásai miatt jogszabályi, szervezeti változások láttak napvilágot. Iskolaőrök toborzása zajlik, profi konfliktuskezelő megtermett férfiembekere vár tárt kapukkal (ha hinni lehet a híreknek) ötszáz intézmény. Alapelv ide, alapelv oda - ezek szerint - bár nem szép dolog a gyerekekkel szembeni erőszakos intézkedés, de (ahogy a régi vicc mondja) igény vóna rá.

Ezeknél a konfliktus kezelő szakembereknél lesz gumibot, gázspray, bilincs. 

Kérdezem: miért nem a tanárnál? Miért ne védhetné meg magát a tanár, ha őt (vagy mást) közvetlen, másként el nem hárítható támadás ér? Rájuk nem vonatkozik a Btk?

Bűncselekmény elkövetése miatt "nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges." [29. § (1) bek.]

Szóval, miért nem a tanárt jogosítjuk fel saját testi épsége, emberi méltósága védelmére? Miért nem "Sanyi bá", a tesi tanár az, akinél ott van a gumibot? Miért nem ő - vagy az, aki egy ilyen feladat ellátáshoz megszerez egy kiképzést - kapja meg ezeket az eszközöket? Ha olyan nagy a baj, akkor miért nincsenek ezek az eszközözk ott akár minden tanárnál, aki úgy érzi, hogy erre szüksége van? Azt a bért, amit megkapnak az iskolaőrök miért nem ezek a speciális feladatot elvállaló tanárok kapják, vagy - Uram bocsá' - az összes tanár?

Nem nyilvánvaló - látva egy-két bozralmas filmfelvételt arról, hogy hogyan alázzák, sértegetik, bántalmazzák a tanárt az iskolában -, hogy ezeknek a provokációknak éppen az a lényege, hogy a kontroll-vesztett hülyegyerekek éppen azt élvezik, hogy tudják: a tanár keze meg van kötve: nem védekezhet a jogtalan támadás arányos elhárításával sem, mert ha felül a provokációnak, akkor nagy valószínűséggel neki "annyi". Tudjuk a joggyakorlatból, hogy amennyiben egy intézkedő rendőrnek akár csak a tollat verik ki a kezéből, vagy belevilágítanak a szemébe már készen is van a vád a hivatalos személlyel szembeni erőszakról. Miért kell akkor a szerencsétlen fizika tanárnak rettegve tűrni, hogy óra közben seggbe rúgdossák, s közben miért kell rettegve figyelnie, hogy vajon melyik hülyegyerek veszi fel a megalázó jelenetet, s rakja fel a YouTube-ra?

Attól, hogy nem a pedagógus "verekszik" a gyerekkel, attól az még verekedés. Ez a "szennyes" nem lesz kevésbé szennyes attól, hogy nem a tanár verekszik. 

Szerintem amikor kiteregettük ezt a szennyest, akkor még egy-két "büdös zokni" bent maradt a szennyestartóban. Ilyennek gondolom azt, hogy a pedagógussal agresszíven szemtelenkedő gyerek és szülő útjában nincs ott a tanár tekintélyének páncélja. A MINDEN FOGLALKOZÁSOK EGYIK LEGFONTOSABBIKA: a pedagógus ugyanis nevetséges fizetésével, kiszolgáltatott helyzetével sok személyiségzavaros, aberrált gyerek és szülő gúnyolódásának céltáblájává vált. Röhögnek a fizetésükön, az életszínvonalukon, a szegényes megjelenésükön, azon, hogy a szerencsétlen képtelen megvédeni magát... 

Másik "zokni" is különös szagokat áraszt itt! Azt láttuk, amikor erélyesen fellépnek a hatóságok a pofozkodó tanárral szemben, de sokkal kevésbé hallunk arról, hogy a hatóságok hatékonyan, példát statuálve felléptek volna a tanárok személyét, testi épségét, emberi méltóságát sértő megnyilvánulásokkal szemben. Ha nincsenek is ott minden tanteremben, azért hívásra megjelenhetnének. Ha nem is tudnak időben kiérni oda, akkor is utóbb - akár a fiatalkorúval, akár a szülővel szemben - intézkedhetnének. Jó lenne látni a sértő filmfelvételek, emberi méltóságot, testi épséget sértő megnyilvánulások ellentételezését. Szeretném látni, hogy a rendőr felderíti a tényállást, nyomoz, vádemelési indítványt tesz, az ügyész vádat emel, a bíróság pedig a büntető tényállással együtt szélsebesen elbírálja a sértett tanár polgári jogi igényét, az akár milliós nagyságrendű sérelemdíjat is. Ezeket a problémákat nem az iskolán belüli birkózással, hatósági erőszakkal kell a négy fal között megoldani, hanem meg kellene mutatni a széles nyilvánosságnak, hogy komolyan kell venni a pedagógusok emberi méltóságát, munkájuk fontosságát.

Szerintem a pedagógusoknak nem bűnügyi gyakorlattal rendelkező, hétpróbás gazfickók lefegyverzésében jártas markos legényekre van szükségük, hanem társadalmi megbecsülésre és hatékony védelemre (nem az iskola épületének zárt falain belül, hanem a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt).

Az iskolaőrök jelenléte egészen biztosan visszatartó erőt jelent majd, DE az is biztos, hogy azt a képet is erősíteni fogja, hogy "ezek a szerencsétlenek még magukat sem tudják megvédeni, nyolc általánost végzett profi verekedőket kell a védelmükre rendelni". 

Mi az, hogy az iskolaőr "profin kezeli a konfliktust"? Mert a szerencsétlen, szánalmas tanár a pedagógus diplomájával erre képtelen? Többet ér, ha valaki fizikai erőszakkal meg tud fékezni egy verekedő gyereket, mint a pedagógus diplomával járó, tapasztalat és szaktudás? Ki tanult pedagógiát, pszichológiát az iskolaőr, vagy a tanár? Ki ismeri jobban a gyereket, a szituációt az agresszív gyerek, illetve hülye szülei megnyilvánulásait az iskolaőr, vagy a tanár? 

Kinek a "szegénységi bizonyítványa" ez: az iskolaőrök gyámságára bízott tanár? A problémára adott válasz miatt (amit a törvény és a gyakorlat mutat) ez úgy tűnik, mintha a tanárok szerepeltek volna le. Én azonban azt gondolom nem. Mi, az egész társadalom nem tudjuk megérteni, hogy mennyire fontos lenne jobban elismerni a pedagógusok munkáját, megvédeni őket és kikövetelni számukra a tiszteletet. Ilyen fizetések, ilyen munkakörülmények, ilyen perspektíva és ilyen típusú gyámság mellett ez egyszerűen nem megy!

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci

Nem tisztem Mester Csaba ügyvéd kollégát védeni. Ahogy így elnézem megvédi ő magát, nem kell nagyon félteni. Végül is ez a szakmája. Védence: a pedofil perui nagykövet ügye által keltett országos felháborodás-cunami miatt azonban úgy gondolom van itt még valami, amiről érdemes beszélni.

Magáról az alap büntetőügyről sokat nem kívánok írni. Mára már a közvélemény is megismerhette a Btk-ban szabályozott tényállást és szembesülhetett azzal, hogy a gyermekpornográfiát ábrázoló képek birtoklása is pedofiliának minősül, s hogy ez ennek a viszolyogtató bűncselekménynek a legenyhébben büntetendő formája. Úgy látom, hogy a laikus közvélemény azt is realizálta mára már, hogy a gyakorlatban ez mit jelent: hogy ez a cselekmény 0-3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ahogy a vizsgált ügyben a bíró szájából is elhangzott: nagyjából a csoportos garázdasággal, közokirat-hamisítással azonos súllyal esik latba a törvényhozó akarata szerint. Csak a tisztánlátás végett: a törvényhozó az Országgyűlés. Azért, hogy ott milyen törvények születnek nem a bíró, nem az ügyész, nem a védő, nem a sértett, nem a tanú, de még csak nem is a bűnöző felel, hanem az Országgyűlés. Pontosabban az országgyűlési képviselők. Teljesen álszent dolog tehát háborogniuk amiatt, hogy olyan törvényt hoztak, illetve tartanak hatályban, amit mi, többiek alkalmazni vagyunk kénytelenek. Egyik-másik fel van háborodva azon, amit ők maguk csinálnak!?

Seggbe rúgok valakit, aztán fel vagyok háborodva, hogy az illető seggbe van rúgva?

A laikus közvélemény azzal is szembesülhetett, hogy mit is jelent a valóságban a bírói gyakorlat. Hogy az irányadónak tekintett "középmérték" a három évig terjedő szabadságvesztésnél pontosan másfél évet jelent, s hogy büntetlen előéletű elkövető esetében (ha a büntetés nem éri el a két évet) nem rendkívüli dolog az, ha a büntetés végrehajtását felfüggesztik. Úgy tűnik, hogy a laikus közvéleményt sokkolta az a tény, hogy ez a bírói gyakorlat a konkrét esetben azt jelenti, hogy a pedofil ex-nagykövetnek egyetlen percet sem kell börtönben töltenie. Csak a tisztánlátás végett: a bírói gyakorlatot a bíróságok alakítják ki. Nem az Országgyűlés, nem az ügyész, nem a védő, nem a tanú, nem a bűnöző, hanem bizony a bíróság. Nekem úgy tűnik, hogy a laikus közvélemény számára nem elfogadható indok a bírói gyakorlatra való hivatkozás, sőt! A reakció inkább a düh. Tényleg ez a bírók által kialakított gyakorlat!? Erre a kérdésre senki más nem köteles felelni, csak a bíróság. A bíróságnak állna módjában szakszerű, érthető, felelős magyarázatot adni, ha úgy tetszik meggyőzni a laikus közvéleményt arról, hogy helyes és szakszerű, amit csinálnak. Szerintem nem elegáns elbújni amögé a bevett gyakorlat mögé, hogy a bíróság nem ad számot döntéseiről. Helyesnek gondolnám, ha az ilyen, a széles közvéleményt foglalkoztató ügyekben megnyilatkoznának.

Miért az ügyvédnek kellene magyarázkodnia, felelnie azért, hogy milyen gyakorlatot alakított ki a bíróság? 

Érzékelhető volt az is, hogy a laikus közvélemény hidegzuhany-szerűen szembesült az új büntető eljárásjogi törvény "mértékes ügyészi indítvány" elnevezésű új jogintézményével és annak jogkövetkezményeivel. Döbbenettel jöttek rá arra, hogy amennyiben a vádlott az ügyész vádiratában foglalt vádakat teljes egészében hitelesen beismeri, elfogadja, úgy az ilyen esetre vonatkozó, a büntetés nemét és mértékét is tartalmazó ügyészi indítványhoz a bíróság kötve van, az ügy érdemi tárgyalás és az elfogadott indítványban szereplő büntetés súlyosításának lehetősége nélkül lezárul. És hogy mindez a konkrét esetben azt jelenti, hogy a pedofil ex-nagykövet az ügyet végrehajtandó börtönbüntetés nélkül, valójában egy jelképes büntetéssel megúszhatja. Csak a tisztánlátás végett: a vádat az ügyész képviseli, a "mértékes vádindítványt" az ügyész teszi. Nem az Országgyűlés, nem a bíró, nem a védő, nem a tanú, nem az elkövető, hanem az ügyész. Itt bizony az ügyész biztosítja az egérutat a vádlottnak, a bíró pedig köteles ennek az egérútnak a kapuját kinyitni! Hiába az ügyészi mentegetőzés, azért, ami konkrétan történt elsőszámú felelős az ügyészség!

A felbőszült laikus már megint az ügyvédet szidja, holott nem ő hozta a törvényt, nem ő alakította ki a bírói gyakorlatot, nem ő emelt vádat, s tett mértékes vádindítványt beismerés esetére, s végül nem ő hozott ítéletet. 

Az ügyvéd csak tette a dolgát: büntetőperben ellátta a vádlott védelmét. Nagyon fontos: a vádlott és nem a cselekmény védelmét. Nem akarja, hogy a pedofília ne legyen bűncselekmény. Nem akarja, hogy még több pedofil folytassa visszataszító szenvedélyét. Nem szorgalmazza az ilyen cselekmények elszaporodását. Nem pártolja ezt a fajta bűnt. Hanem a védence érdekeit védi.

Az ügyvéd az elkövető és nem a bűn érdekében jár el. És nem azért, mert szimpatizál a pedofíliával és érzéketlen a szenvedő gyermekek és rokonaik iránt. Vagy mert merő gonoszságból fittyet hány a jóérzésű emberek viszolygására, érzelmeire, indulataira. Hanem azért, mert ez a dolga! Ha nem a vádlott érdekében jár el, akkor - súlyosabb esetben - ügyvédi visszaélést követ el, ami bűncselekmény! Milyen elvárás az a védőtől, hogy ne a védence érdekében járjon el? Miféle erkölcs az, ami éppen a védőtől várná el, hogy megszegje a szakma szabályait, etikai előírásait, esetleg bűncselekményt kövessen el védence terhére?

Ki erkölcstelen itt? Aki ezeket a törvényeket hozza? Aki ezeket a törvényeket alkalmazza: ezeknek megfelelő gyakorlatot alakít ki, ezeknek megfelelő vádindítványt, ítéletet hoz? Vagy az, aki a kötelességét teljesítve - egyébként hatékonyan - képviseli védence érdekeit?

Miért pont az ügyvéd lenne ebben a relációban erkölcstelen? Az egyetlen szereplő, aki oly annyira volt eredményes, hogy abból országos felzúdulás lett!?

Hiába szónokol indulatosan az országgyűlési képviselő a Parlamentben, a törvény, amit hoztak - legalábbis a közvélemény szerint - nem OK. Hiába mondja a bíró, hogy "de hát ez a bevett gyakorlat", meg hogy "ez nem is olyan súlyos cselekmény, legfeljebb, mint a csoportos garázdaság" - legalábbis a közvélemény szerint - ez nem OK. Hiába próbálja másra kenni a felelősséget az ügyészség, azt a mértékes vádindítványt, ami az egérutat jelentette ők terjesztették elő! Egyszerűen nem igaz, hogy a bíróságnak lett volna lehetősége súlyosítani az ítéleten, miután a vádlott kihasználta a lehetőséget és elfogadta a vád mértékes indítványát. (A teljes igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a bírónak nem állt módjában súlyosítani, de enyhíteni igen, amit azzal meg is tett, hogy picit kevesebb időben határozta meg a felfüggesztés időtartamát, az ügyész pedig ezt - az általános gyakorlattól eltérően  el is fogadta.) Az ügyész nem várhatja el, hogy a bíróság járjon el törvénysértően, vagy a védő cselekedjen védence érdekével ellentétesen!

Biztos vagyok abban, hogy nem gondolták végig, hogy ez a mértékes vádindítvány és annak elfogadása (a bűnösség beismerése fejében, valamint az emiatt a közvélemény szemében jelképes mértékű büntetés) milyen sajtó-lavinát fog elindítani. De ha már belesétáltak a csapdába, akkor nem elegáns a felelősséget másra kenni, s aki egy picit elgondolkodik ezen az nem is fog felülni a kényszeredett védekezésnek.

Az ügyvéd - aki nem bíró, ügyész, akiknek az ügy tárgyilagos, elfogulatlan megítélése törvényi kötelezettsége - hivatalból elfogult szereplője az eljárásnak. Neki nem dolga a súlyosító körülmények feltárása, elemzése. Az ő egyetlen feladata védencének érdekeit képviselni legjobb tudása szerint a lehető legmagasabb szinten.

A védő szabad! Ügyfele érdekében azt mond és tesz, amit védence érdekében jónak lát. 

Amikor a vádlott ott áll a bíróság előtt akkor már a hatalmas túlerőben lévő állammal szemben kell felelnie tettéért. A tárgyilagos, elfogulatlan, jogszerű ítéletért a bíróság felel, ehhez szükség van az ügyészség tárgyilagos, elfogulatlan, jogszerű közreműködésére. Ennek a biztosítéka kell legyen a szabadon ténykedő védő. Jogállamban így kiegyensúlyozott az eljárás. A védő "szabadon mozog", a védőbeszéd tartalma teljesen szabad. 

Azt kérem a kedves laikus, jogban járatlan olvasóktól, hogy higgyék el: ez - jobb híján - jól van így, s hogy ebben a rendszerben nagyon nagy szükség van a vádlott mellett hivatalból elfogult védőre! Nem kívánom egyiküknek se, hogy próbálják ki milyen az ott állni a bíróság előtt, esetleg ártatlanul, nem kívánom, hogy éljék át milyen nehéz dolog meggyőzni a bíróságot arról, hogy bár ő maga szabadon hazudhat, azért szíveskedjenek elhinni, hogy mégis igaz az, amivel védekezik.

Azokat az ügyvédeket, akik (szlenggel szólva) "lefekszenek a vádnak" nem sokra tartom. És most mindegy, hogy miért nem tesz meg mindent védencéért: lusta, nem szereti a munkáját, keresi a kényelmes, egyszerű lehetőségeket, vagy bármi okból nem érzi feladatának a hatékony védekezést. Beszéltem olyan bíróval, aki négyszemközt elmondta, hogy bár nagyon kényelmes dolog együtt dolgozni olyan ügyvéddel, aki szinte semmilyen érdemi ellenállást nem tanúsít az eljárásban, de amikor azt látja, hogy a védő - bár lenne mit tennie a védence érdekében - "lealibizi" a védekezést, akkor ő bizony undort érez. Ez a bíró nekem azt is elmondta, hogy ne aggódjak, ha esetleg a tárgyaláson egyik-másik indítványomtól szabályosan ideges lesz a bíró, mert ha azt látja, hogy keményen harcolok a védencemért, akkor végül tisztelni fog ezért.

Mester ügyvéd úr feladata az volt ebben az ügyben, hogy legjobb tudása szerint felvilágosítsa védencét arról, hogy ebben a helyzetben mi áll leginkább az érdekében. Nyilván ismertette védencével mindazt, amiről fentebb írtam. Elmondta, hogy milyen törvényeket hozott az Országgyűlés, hogy milyen gyakorlatot alakítottak ki a bíróságok, hogy az új büntetőeljárásjogi törvény értelmében mi a tartalma az ügyész indítványának. Nyilván pontos felvilágosítást adott arról, hogy a felfüggesztett büntetés lehetősége nemcsak fennáll, hanem a bíró számára megkerülhetetlen kényszer is lehet, ha kihasználják azt az ügyész által biztosíttt lehetőséget, amit fentebb "egérútnak" neveztem. Személyesen nem ismerem Mester Csaba ügyvéd urat (mindössze egyszer konzultáltam vele telefonon), de eddigi tevékenységét a sajtóból valamelyest ismerve feltételezem, volt fogalma arról, hogy a mértékes ügyészi indítvány el nem fogadása esetében igencsak kevés esélye maradhatott volna védencének arra, hogy a prognosztizálható politikai nyomás és a közvélemény pressziója alatt ki tudjon harcolni egy felfüggesztett büntetést. (Ő maga, a vele készült interjúban - szerintem helytállóan - úgy fogalmazott, hogy ilyenkor "könnyen megremeg a bíró keze".) Látva, hogy mi történt a köz-, illetve a közösségi médiában nehéz lenne ezt elvitatni.

Taktikus, szakszerű és a védence érdekeivel tökéletes összhangban lévő lépés volt elfogadni a mértékes indítványban felajánlott felfüggesztett börtönbüntetést!

Ebben - a védő részéről- semmi erkölcstelen nincs! Az erkölcstelen (értsd: az ügyvéd szakma szabályaival, etikai előírásaival, az ügyvédi törvénnyel ellentétes) az lehetne, ha az ügyvéd arra biztatta volna ügyfelét, hogy védekezzen, akkor is, ha ez eleve reménytelen és nagy valószínűséggel komolyabb büntetést fog kapni. Az pedig - szerintem -  kifejezetten bűncselekmény (ügyvédi visszaélés), ha ügyfelével szembeni viszolygás okán direkt arra törekszik, hogy ügyfele súlyos büntetést kapjon. 

Ez a pertaktikai lépés egyáltalán nem jelenti azt, hogy Mester ügyvéd úr a pedofiliát támogatná. Attól, hogy az ügyvéd bármilyen ügyben szakszerűen és hatékonyan teszi a dolgát semmiféle bűncselekményt nem fognak többször, vagy súlyosabban elkövetni. A büntetések "generál preventív" célja (a potenciális bűnözők elrettentése) nem azért sikertelen, mert az ügyvédek szakmai tudásukat, gonosz fortéllyal a bűn szolgálatába állítják.

És ha már itt tartunk: ha bátoríthat valakit arra, hogy olyan gusztustalan bűncselekményt elkövessen, mint amilyet a perui ex-nagykövet elkövetett, akkor az nem az, hogy "a gonosz, erkölcstelen ügyvéd majd segít", hanem a jogalkotó által hozott törvény, a bírók által kialakított joggyakorlat és az ügyész által tett mértékes vádindítvány!

A bíróságokon gyakran halljuk ítélethirdetések indokolásában, hogy "az események logikus láncolatából következik" valamiféle bizonyíték. Nekem ez esetben abból, hogy Mester Csaba alapítója és munkatársa a szexuális bántalmazást elszenvedett gyermekeknek segítséget nyújtó Fehér Liliom Egyesületnek pontosan az következik, hogy védőként valóban védencét és egyáltalán nem a pedofil bűnözést támogatja. Ilyen egyesületet alapítani és annak tevékenységében részt venni már nem ügyvédi feladat, nem szakmai kötelezettség, hanem tudatos szerepvállalás. Aki ilyenben tevékenyen részt vesz az jól látható jelét mutatja annak, hogy számára fontos a szexuális cselekmények gyermek áldozatainak hatékony védelme. (Sok millióan vagyunk, akik szerint szintén fontos ez az ügy, de mégsem jutottunk el odáig, hogy annyi energiát fektessünk bele a szexuálisan bántalmazott gyermekek érdekvédelmének ügybe, mint Mester Csaba.) Azt gondolom alappal vélhetjük úgy, hogy Mester Csaba egyébként  erkölcsileg mélyen elítéli azt a cselekményt, amelyben védence bűnös. Egy profi szakembernél ez ugyanúgy nem akadálya a szakszerű fellépésnek, mint ahogyan ennek ellenkezője sem lehet feltétele a hatékony munkának: nem azért tud valaki hatékonyan védeni egy pedofil bűnözőt, mert szereti a pedofilokat, hanem azért, mert jó ügyvéd.

Sok ügyben egyet értek Puzsér Róberttel. Ebben az ügyben is javarészt osztom az álláspontját, de speciel a Mester Csabával kapcsolatos okfejtését nem tudom elfogadni. Én semmiféle llentmondást, összeférhetetlenséget nem látok abban, hogy egy ügyvéd szexuálisan bántalmazott gyermekek érdekeit védő társadalmi szervezet alapítója, illetve munkatársa ezzel egy időben pedofil elkövető ügyében jár el védőként. ERKÖLCSI alapon, meggyőződésből áldozatok érdekeit képviselő ügyvéd miért ne láthatná el a védelmet SZAKMAI alapon olyan ügyekben, amelyekben hasonló cselekmények elkövetői az áldozatok? A védő itt nem azt mondja, hogy a pedofilia nem bűn, nem erkölcsi alapon foglal állást, hanem szakmai alapon tesz meg mindent ügyfele (és nem a "pedofília") védelmében. 

A "szabad védekezés" lehetősége közérthetőre fordítva annyit jelent, hogy a vádlott saját érdekében akár hazudhat is. Ez a laikus közvélekedés szerint erkölcstelen. Az egy külön, hosszú történet, hogy a büntetőeljárásban ez a hétköznapi értékítélet miért nem alkalmazható, amibe most nem kívánok belemenni. De ha már a pedofil ex-nagykövet ügyében a széles közvélemény a védő tevékenységének "erkölcsi" vetületeit firtatja, egy fontos dolgot nem árt leszögeznünk: 

Hazudhatott volna, de nem tette!

Jó, ha tudjuk: a vádlottnak jogában áll hazudni. Mindaddig, amíg mást, hamisan bűncselekmény elkövetésével nem vádol jogszerűen állhat elő saját védelmében akár kitalált történetekkel is. Azt is jó, ha tudjuk, hogy saját magára nézve nem köteles terhelő adatot szolgáltatni, annak persze semmi akadálya nincs, hogy ezt megtegye. Azzal, hogy Mester Csaba védence nem hazudott, mindent beismert, ezzel önmagára nézve, bűnösségére is kiterjedő, feltáró vallomást tett nyilvánvaló, hogy védőjét még azzal az egyébként igaztalan "erkölcsi váddal" sem lehet illetni, hogy védencét hazudozásra igyekezett volna rávenni, annak érdekében, hogy a pedofil bűnöző mentesülhessen a büntetőjogi jogkövetkezmények alól. Ezzel szemben az a tény, hogy a védő abban működött közre, hogy mindent ismerjen be és MINDEN RÁ KISZABOTT BÜNTETÉST FOGADJON EL. Ez a védői magatartás vajon mitől erkölcstelen?  (Megjegyzem egyébként, hogy a védő egy speciális jogász szakmai mesterséget űz, nem erkölcsi prédikátor, neki egy pontosan körülhatárolt szakmai feladatot kell ellátnia és nem erkölcsi útmutatásokat kell adnia... ez utóbbi a bíró feladata lenne.)

Értem Puzsér Róbert indulatát amiatt, hogy korábban, a Hajdú Péterrel kapcsolatos peres jogvitában perbeli ellenfelét képviselő Mester Csabára neheztel, amiért rá ott végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól, itt pedig körömszakadtáig harcol a felfüggesztett büntetésért. Értem, sőt megértem azt az indulatot, amit az kelt benne, hogy az elemi logika szabályai szerint ez egyben azt is jelenthetné, hogy Mester Csaba szerint Puzsér Róbert bűne (Hajdú Péter becsületének megsértése) nagyobb bűn lenne, mint a pedofil ex-nagykövet gyermekpornográfiával kapcsolatos cselekménye. Csakhogy a jogszolgáltatás jelenlegi rendszerében az "elemi logika" nem így működik. Ezt az egyszerű "szorzás-osztást" sok körülmény befolyásolja. Az ügyvéd "zsákban táncol". Ténykedésének keretét a hatályos jog, a bírói gyakorlat mellett alapvetően befolyásolja megbízójának utasítása, elvárása. Mindezt a mixtúrát pedig leönthetjük a védői szabadsággal. Nem a védő hoz ítéletet, nem ő dönt (gyakorta ez nagy megkönnyebbülés az ügyvédnek), hanem a bíró. Puzsér Róbertnek tehát legfeljebb a bíróval lehet alapja vitatkozni, aki ugyanúgy kiszabott pénzbüntetést Puzsér Róbertre, mint a pedofil ex-nagykövetre. 

Ha úgy tetszik: a védő - védence érdekében - pertaktikai okból szabadon mondhat, képviselhet akár hülyeséget is!

Első hallásra ez talán vadnak tűnik, de így van. Hadd szemléltessem ezt egy saját praxisból vett példával. Védencem, a több évtizedes lelki-fizikai kínzásnak kitett, rendszeresen bántalmazott falusi asszony nem talált menekülő utat kilátástalan élethelyzetéből. Anyagi kiszolgáltatottság, agresszív alkoholista férj, az állandó ápolásra szoruló családtag problémáját sem ő maga, sem a családja, sem a háziorvos, sem a kórház, sem a polgármester, sem a helyi pap által celebrált szentmise nem tudta megoldani. Egyszer aztán a szokásos esti részeg bántalmazás előszobáját jelentő szitkozódás alatt "betelt a pohár". Szétverte a férje fejét kapával. A Btk-ban viszont nincs direkt megfelelője a "betelt a pohár"-nak. Van persze "menthető felindulás", "jogos védelem", "tévedés", de egyik ilyen büntethetőséget kizáró, korlátozó körülmény sem arról szól, amit én el szerettem volna mondani a védőbeszédben. Összeszedtem valami jogászias hivatkozást valamiféle "vélt jogos védelmi helyzetről", de nyilvánvaló volt, hogy ez nem lesz elegendő. A védőbeszéd második felében aztán váltottam:

Védencem minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ezt a kegyetlen élethelyzetet megoldja, de ezek egyike sem járt, nem járhatott sikerrel. Más megoldás nem maradt számára, mint az emberölés. Az agresszív, súlyos személyiségzavarban szenvedő férje józan pillanataiban maga is szenvedett saját szörnyű sorsától, biztos vagyok abban, hogy halála számára is megváltás volt (amellett, hogy azért, amit családtagjaival tett megérdemelte azt, ami vele történt). Embert ölni így szoktak. Ez nem volt "különösen kegyetlen", mondhatni gyorsabban, kíméletesebben meg sem szabadíthatták volna nyomorult életétől a sértettet. Védencemnek több mint húsz évig tartó kínzásban, kegyetlen, embertelen bánásmódban volt része, ilyen súlyos büntetést a magyar jog nem ismer. Védencem azt a büntetést, amit tettéért kiszabhatna rá a Tisztelt Bíróság már "jó előre leülte". 

Ez a védekezés tele van jogászi értelemben vett "hülyeséggel". Embert ölni nem szabad. Nincs olyan, hogy az emberölés bárki számára "megváltás", olyan sincs, hogy valaki "megérdemli", hogy megöljék. Büntetést sem lehet "előre leülni", s ilyen alapon utóbb jogot formálni az emberölésre. A bíróság természetesen mindezt ki is hangsúlyozta az ítéletében, mondván, hogy a védelemnek ezek az érvei elfogadhatatlanok. Aztán megszületett az ítélet: két év felfüggesztett börtön, ez pedig önmagáért beszél...

Számomra ezt jelenti a védői szabadság, a szabad védekezés lehetősége (és valahol a védői hivatás lényege).  

Mindezt azért elevenítettem fel, mert az "erkölcsi vádak" mellett széles körben lehetett olvasni arról, hogy Mester ügyvéd úr milyen úgymond "hülyeségekkel" védekezett. "Mélyen vallásos elkövető", "példás jogászi élet"... Előre bocsátom, hogy ezek az érvek valóban furcsák (azzal együtt, hogy nem ismerjük a teljes szövegkörnyezetet, a pontos szituációt). Amennyit magam tudok a sajtóból az ügyről az alapján én sem érveltem volna ezzel, mert szerintem is a "példás jogászi élet", a "mély vallásosság", mint látjuk legfeljebb hamis látszat lehet. Egy kiváló jogász pontosan ismeri egyes cselekmények büntetendő mivoltát, társadalomra való veszélyességét, így az átlagnál jobban tisztában kell lennie azzal a bűnnel, amit elkövet, s ha valóban hinne Istenben, akkor félne annyira a mennyei igazságszolgáltatástól, hogy az visszatartsa az ilyen magatartástól.

De nem én voltam ott, mint védő! Nem az én tisztem, felelősségem volt eldönteni, hogy mit mondok, mivel érem el azt az eredményt, amit elérni legjobb képességeim szerint kötelességem, hanem Mester Csaba.

Az eredményt látva nincs kellő alapunk a szemére vetni az úgymond "hülyeséget", mert az enyhe büntetést látva a védői tevékenység hatékonysága nem kérdőjelezhető meg!  

Vagy talán biztosan állítható, hogy amennyiben mást mond, esetleg meg sem szólal, akkor a bíróság még ennél is enyhébb büntetést szab ki (még rövidebb időre függeszti fel a büntetés végrehajtását)? Szóval szerintem az eredményt nem kell megmagyarázni és szerintem annak sincs különösebb jelentősége, hogy valójában milyen okok körülmények vezettek ehhez az enyhe ítélethez. Adott esetben a védőnek akár a politikai környezettel is számolnia kell, ami nem jelenti azt, hogy a politikai környezet torzító hatásaiért ő lenne  felelős.

Őszintén csodálkozom egyes ügyvéd kollégák hozzáállásán is. Azt ép elméjű egetlen ügyvéd sem tagadja, hogy jogállamban mindenkinek joga van a legmagasabb szintű védelemhez. Olyan bolond ügyvédről sem hallottam még, aki szerint a védő a bűnt támogatja, s ízlése szerint olyan cselekményekben jár el védőként, amelyeket maga is szíves örömest elkövetne. Viszont ebben az ügyben nem egy helyen olvasni olyan megnyilvánulásokat, hogy "ez a szakma legalja", meg hogy "ki az a féreg, aki ezt még védi" stb. 

Természetesen nem vitatom, hogy a védőnek jogában áll eldöntenie, hogy kit véd.

A megbízás elfogadásának a feltétele azonban - véleményem szerint - csak a védő személyében rejlő szakmai indok lehet és semmiképpen nem valamiféle erkölcsi nívó.

Nincs olyan ügyvéd, aki mindenhez értene. Nincs olyan ügyvéd, aki bármilyen ügyet egyforma magas színvonalon tudna ellátni. Nem értünk, nem érthetünk mindenhez, nem bírhatunk minden ügy ellátáshoz szükséges speciális kompetenciákkal. A maga színvonalú ügyvédi munkához nem ritkán orvosi, pszichológiai, közgazdasági, műszaki szakismeretekre, természettudományos érdeklődésre, s ki tudja, hogy még mi minden egyébre lehet szükség. (Nem gondoltam volna, hogy animációk készítésével, multimédiás alkalmazások használatával, filmszerkesztéssel kapcsolatos tudásom, tapasztalatomnak ügyvédként is komoly hasznát vehetem, de a tény az, hogy a legkomolyabb sikereimet éppen ennek köszönhetem.) 

Jogos tehát, hogy lelkiismeretes ügyvéd olyan ügyet nem vállal el, amelyhez nem ért (az ügy ellátásához szükséges megfelelő szakismerettel, tapasztalattal nem rendelkezik). Az is jogos, hogy olyan ügyet nem vállal el az ügyvéd, amit bármilyen egyéb okból nem tud ellátni. Sok kolléga eleve nem foglalkozik büntetőügyekkel, mert nem érez ezekhez affinitást (lehet, hogy kellemetlenül érzi magát ebben a szerepben, viszolyog a miliőtől, nem szimpatikus neki a joganyag). Van, aki pereket nem vállal (aki megismeri az új polgári perrendtartás jelenleg hatályos szövegét ezen nem is nagyon csodálkozik). Mások a bontóperek, gyermekelhelyezési perek tárgyalótermi élveboncolásától irtóznak (ezek közé tartozom magam is). Olyan is akad, akinek feláll a szőr a hátán, ha meghallja, hogy "aranykorona" és nem volt hajlandó még csak elolvasni sem a "zöld varázspapíros" ügyintézést előíró jogszabályokat, ezért egyáltalán nem foglalkozik termőföld ingatlant érintő jogügyletekkel. És még hosszan sorolhatnám. 

De ezek a valóban méltányolható gátak az ügyvéd "fogyatékosságait" és nem erkölcsi nívóját jelzik!

Az ugyanis egy "fogyatékosság", hogy valaki nem ért  büntetőjoghoz, a társasági joghoz, vagy a családjoghoz. Szerintem az hülye, aki azt gondolja, hogy az az ügyvéd "erkölcsösebb", aki nem foglalkozik büntetőjoggal, mint az, aki a büntetőjogra szakosodott. És ez bármelyik ügyszakra vonatkozik. Én nagyon nehezen viselem azt a gyakran rendkívül kegyetlen és gusztustalan ügymenetet, ami a tényállásos bontóperek sajátja (perben és peren kívül), de eszembe nem jutna az ilyen területre szakosodott kollégákat "féregnek" titulálni. Mert ez nem az ő jellem problémájuk, hanem az ÉN fogyatékosságom. Nem az ezzel foglalkozó kollégák "férgek", hanem ebben ÉN nem vagyok elég jó.

Nos, ugyanez igaz az egyébként nagyon sok rendkívül visszataszító jogvitában (így a pedofil ügyekben is) eljáró védő kollégákra is. Ugyanolyan hülyeségnek tartom erkölcsi alapon lenézni az ilyen rendkívül nehéz ügyekben eljáró kollégákat, mint "legyilkosozni" az emberöléses ügyekben eljáró védőket. Sőt, azt kell mondjam - látva azt a népharagot, ami rázúdult Mester ügyvéd úrra - nemcsak felkészültség, hanem komoly bátorság, elszántság, mit ne mondjak: elhivatottság is kell ahhoz, hogy valaki merészen bevállaljon egy ilyen ügyet. 

A visszataszító betegségekben szenvedő, vagy a személyükben visszataszító embereket gyógyító orvoshoz tudnám hasonlítani a helyzetet. Elfogadjuk, hogy van olyan orvos, aki kiváló szakember, de elájul a vér láttán így kutató lesz belőle és nem sebész. Elfogadjuk azt is, ha valaki viszolyog a fertőzésektől, váladékoktól, testnedvektől és olyan orvosi szakterületet választ (mondjuk röntgen leletezés), ahol kevéssé van kitéve a számára viszolyogtató megterhelésnek. De normális ember nem tekinti "erkölcstelennek" azt a sebész orvost, aki tályogokat tár fel, véres hasi műtéteket végez, összevert, részeg, bekábítózott, vérző garázdákat lát el a sürgősségi osztályon, vagy olyan nőgyógyász, urológus, proktológus, aki rektális vizsgálatokat is végez. Szerintem mindenki inkább annak az orvosnak az erkölcsiségét vonja kérdőre, aki például azért nem hajlandó bizonyos beteget kezelni, mert a beteg valamilyen nézetet vall, valamilyen rasszhoz tartozik, valamilyen mentális problémával küzd, valamilyen nézetet vall, vallásos, nem vallásos, szimpatikus, nem szimpatikus stb. Persze mondhatja azt egy orvos, hogy Hippokratész ide, Hippokratész oda, ő bizony bűnözőket nem gyógyít (a magam részéről az ilyen orvost igen komoly fogyatékkal rendelkező orvosnak tartom), de azt semmiképp nem mondhatja, hogy azok az orvosok viszont, akik például börtönkórházban dolgoznak hozzá képest "erkölcstelenek". 

A kollégák lenézése, megbélyegzése helyett célszerűbbnek tartanám az önvizsgálatot!

Azzal kezdtem, hogy nincs szüksége Mester Csaba ügyvéd úrnak fogadatlan prókátorra, nem is őt, hanem az ügyvédeket kívánom védeni. Maximális Tisztelettel Kérem az egyszerű laikusokat, a törvényhozókat, a bírákat, de még a kollégákat is, hogy amennyiben az ügyvéd a törvényeknek, a szakma szabályainak megfelelően a számára megszabott keretek között végzi a munkáját, úgy hagyjuk őt békén! 

NE VARRJUK AZ ÜGYVÉD NYAKÁBA MINDAZT, AMIÉRT NEM Ő A FELELŐS!

Azért is éreztem fontosnak megszólalni, mert határozottan úgy gondolom, hogy ez az elementáris indulat, ami felgerjedt a konkrét ügy kapcsán, az nemcsak a konkrét esetnek szól, hanem annak is jól érzékelhető jele, hogy beérett valami abból, amit mi a szakmában sokan az ügyvédekkel szembeni szisztematikus hangulatkeltésnek gondolunk. A korona vírus előtt még "slágertéma" volt a perek ezreivel hazájukra rontó, cellákba "csótányt csempésző" ravasz ügyvédek, a "bűn és nem az áldozat pártján álló", "hivatásos bűnsegédek" elleni hecckampány. 

Mi sem jellemzőbb az egész ügy fonákságára, mintsem az, hogy a bántalmazott gyermekek védelmének ügyét felvállaló Fehér Liliom Egyesület (amely társadalmi szervezet eredendően semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy Mester Csaba ügyvédként ellátja egy pedofil védelmét) a szitkozódó közvélemény nyomására a végén még kénytelen lesz elzavarni Mester Csabát, alapítóját, munkatársát. Azok az átgondolatlanul átkozódó emberek, akik tevőlegesen semmit nem tettek a bántalmazott gyermekek védelmében, most "erkölcsileg" feljogosítva érzik magukat arra, hogy belerúgjanak egy ilyen társadalmi szervezetbe. Az elvakult gyűlölködésben ÉSZRE SEM VESZIK, hogy MENNYIT ÁRTANAK ÉPPEN A GYEREKEKNEK!

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci