Mint látjuk óriási hiszti van arról, hogy az EU számon akarja kérni rajtunk a jogállamiságot. Azt mondják vezetőink, hogy nem lehet korrekt módon számon kérni a jogállamiságot, mert az, hogy mi is a jogállam tulajdonképpen, nem határozható meg. Azt mondják: ennek a fogalomnak nincs egy pontos, konkrét közmegegyezésen alapuló definíciója. Még akkor sem, ha a jogi egyetemen, vizsgán, ha ezt kérdezték és nem tudtuk a választ, akkor úgy rúgtak ki minket, hogy a lábunk se érte a földet. Még akkor sem, a ezt a fogalmat az Alaptörvény is tartalmazza, mégpedig az „Alapvetés” című fejezet B)cikk (1) bekezdésében:

Magyarország független, demokratikus jogállam.

Próbáljuk meg a problémát nem jogtudományi, jogelméleti érvekkel körbejárni, mert ez – jól látható a nyilvános politikai térben – parttalan, értelmetlen hisztériázáshoz vezet, az egyszeri ember csak idegesebb, illetve hülyébb lesz tőle. Ahelyett, hogy egymás mellett elbeszélő, zsákutca-érvek szajkózását hallgatván próbálnánk meg kihámozni a lényeget, az igazságot, forduljunk inkább bizalommal a természettudós zsenihez: Szent-Györgyi Alberthez!

Egy új nézőpont néha kristály tisztán láthatóvá teszi a lényeget, ami eredeti helyzetünkből egyáltalán nem, vagy nem jól, nem tisztán látható. A zseni sajátja, hogy felismeri, meghatározza ezeket az új nézőpontokat. Ezt tette Newton, amikor elgondolkodott azon, hogy miért esik le az alma, s eljutott a gravitációs törvényekig – pedig más is, százmilliók látták addig, hogy a tárgyak leesnek, de nem jutott eszükbe, hogy miért. Einstein ugyanígy cselekedett, amikor elgondolkodott azon, hogy vajon a fény miért terjed ugyanolyan sebességgel felénk a szemben haladó tárgyakról, mint a tőlünk távolodó tárgyaktól, s eljutott a speciális relativitás elméletig, odáig, hogy a tér és az idő egymástól nem függetlenek, az idő nem ugyanolyan gyorsan telik a tér minden pontján, s függ a tárgyak sebességétől. Mindehhez a zseninek – a legenda szerint – elegendő leülni egy hokedlire és elgondolkodni.

Szent-Györgyi Albert, a mi zsenink nemcsak kiváló természettudós volt, hanem a társadalmi problémák iránt is élénken érdeklődő gondolkodó, aki természettudományokon edzett elméjét csatasorba állítva, természettudományból vett hasonlatokkal számtalanszor világított rá társadalmi problémák lényegére is. A jogállamisággal kapcsolatban ezért láttam jónak egy az ő agyából kipattant gondolatmenetet felidézni, mert ezt párhuzamba állítva a jelenleg folyó vitával talán megérthetünk valami nagyon fontosat.

Nos, üljünk hát le erre a „hokedlire” és gondolkodjunk együtt Szent-Györgyi Alberttel!

Mélyen megérintette, amikor olvastam tőle, hogy miképpen elmélkedik azon, hogy mi is az élet. Mi különbözteti meg az élőt az élettelentől? Ezen gondolkodik egy Nobel-díjas biológus? Ez pont olyan, mint azon gondolkodni egy fizikusnak, hogy miért esik le az alma. Aztán ahogy belemerültem egyre érdekesebbé vált az olvasmány. Onnan indultunk, amit egy általános iskolás gyerek is tud környezetismeretből: az élőlények növekednek, szaporodnak, anyagcseréjük van, a környezettel kommunikálnak, mozognak, fenntartják önmagukat. Elég egyszerűnek tűnik. A gyerek is látja, hogy a kutyus él, a kavics pedig nem.

Aztán ahogyan belemélyedünk az egyes részletkérdésekbe látszik, hogy az életre jellemző egyes tulajdonságok bizony nemcsak az élő anyagra jellemzőek. A kristály is növekszik, ha úgy tetszik szaporodik. Szent-Györgyi Albert leírja, hogy az egyébként élettelen anyag milyen kísérlet keretében és hogyan folytat „anyagcserét”. A természeti jelenségekben pontosan nyomon követhető az, ahogyan az élettelen anyag reagál a környezeti hatásokra, úgy tűnik, hogy az élőlények (különösen az ember) pont ezt használja maga is – módosított formában – a kommunikációra. Gondoljunk csak a villámlásra és az elektromosságra. Az egész élettelen anyagi környezet mozgásban van, ha úgy tetszik fenntartja önmagát. A hurrikán például mozog, fejlődik, növekedik, anyagot, energiát vesz fel a környezetétől.

Napjaink divatos szólama a környezet „fenntarthatóságának” védelme (ami udvarias megfogalmazása annak, hogy vissza kellene fognunk magunkat az önmagát fenntartó természet rombolásában), ami evidenciának tekinti azt, hogy a természetben az élettelen anyag természeti törvényekhez alkalmazkodva fenntartja önmagát. Nem tartom valóságtól elrugaszkodott fantazmagóriának azt, hogy tulajdonképpen a bioszféra maga nem más, mint egy hatalmas élőlény. Ha „élettelennek” tekintjük a folyómedret és a vizet, akkor miért tekintjük „önmagában” élőnek az eret az abban folyó vérrel? Vagy miért „élő” a szaru (a haj, a köröm), ami egy ideig a halál után is nő? Mindezt a problémát számtalan egyéb részletkérdés is árnyalja: ilyen például a vírus, ami önálló anyagcsere híján nagyon kevéssé tekinthető élőlénynek, viszont elég hatékonyan szaporodik, reagál a környezetre, alkalmazkodik, mutálódik.

A lényeg az, hogy az „élet” definiálása valójában nem lehetséges! „Nem rendelkezünk az élet olyan tömör, pontos meghatározásával, amelyet a tudományos közösség egyöntetűen elfogadna.” Ezt már a Wikipédi írja. Nyelvileg, filozófiailag már az sem világos (minden nyelven), hogy az „élet” és a „lét” fogalmak elkülönülnek-e. Természetesen vannak kémiai, biológiai és sok más egyéb meghatározások is, melyek közös jellemzője, hogy egyik sem tökéletes, mindegyikben lehet találni valami olyasmit, ami a többi tudományos megközelítés miatt teljes mértékben nem elfogadható.

Ehhez képest – és most jön a lényeg! – az, hogy mi „NEM ÉLET”, mi az ami nem összeegyeztethető az élettel sokkal könnyebben meghatározható. Mert egyedi, mert konkrét. Ez viszont már elemi iskolás feladat. Nem azért tudja egy kisdiák is, hogy a kavics nem él, mert tisztában van azzal a nyelvi-filozófiai-biológiai-kémiai, tűpontos definícióval, ami tömören meghatározza az „élet” fogalmát. Hanem csak látja, hogy a kavics nem csóvája a farkát, nem eszik, nem ugat, nincsenek kölykei, nem hallgat a nevére, nem harapja meg a támadóját és nem nyalogatja a kezét a gazdinak, ellentétben a kutyussal.

Egyszerűbb hasonlattal élve: azt, hogy mi az egészséges étel nem lehet meghatározni egy definícióban, de azt, hogy egy adott étel biztosan egészségtelen-e, azt igen. Az „élet” definiálásához hasonlóan csaknem lehetetlen hibátlanul definiálni az „egészséges étel” fogalmát, mert van, aki allergiás bizonyos összetevőkre, van, akinek márkás borok gyomorsavat csinálnak, van, akinek bizonyos táplálékok szorulást okoznak, míg másoknak (ugyanaz) hasmenést okoz, van, aki laktóz intoleranciában szenved, van, akinek az alkohol lebontó enzimek nem működnek megfelelően és a többi. Vannak cukorbetegek, diszlipidáziában szenvedők, akiknek a szénhidrát, illetve a koleszterin bevitellel kell óvatosan bánniuk. És akkor még nem is beszéltünk az „étel”, a „táplálék” fogalom nyelvi, kulturális fogalom-bizonytalanságáról, például a „szellemi táplálékról”, vagy a tabuk, a vallási tilalmak, korlátozások közrehatásáról, a bizonyos időszakokban, vagy teljes mértékben tilalmas táplálékokról (pl.: rovarok fogyasztása, böjt, tisztátalan ételek), amelyek táplálkozás tudományi szempontból biztosan nem egészségtelenek, de mégis evidens, hogy bizonyos kultúrákban kutyát, macskát, majmot, patkányt, szöcskét, lárvákat, hangyát, sertést, vagy szarvasmarhát fogyasztani „nem egészséges”. És akkor még nem is beszéltünk a kannibalizmusról, ami nem is olyan régen még bizonyos kultúrákban nem volt tabu, s dietetikai szempontból sem lehet „egészségtelennek” tekinteni az emberevést.

Ezzel szemben azt nagyon könnyű meghatározni, hogy lúgot inni egészségtelen, mert szétmarja az emésztőszerveket. Nem nehéz belátni, hogy ciánt ne együnk „étrend kiegészítőnek”, mert perceken belül meghalunk stb...

Azt nem lehet meghatározni, hogy mi az egészséges étel, de azt pontosan lehet tudni, hogy mi nem az. Hibás logika azt állítani, hogy mivel nem lehet pontosan definiálni az „egészséges étel” fogalmát, azért egyes konkrét ételek esetében ne lehetne meghatározni, hogy azok bizony egészségtelenek.

Az a jogállamiság kritérium, aminek eleget kell tennünk egyébként nem annyira elvont és szövevényes, mint valamiféle jogtudományi monográfia. Az igazságszolgáltatás függetlenségét, az állami hatóságok önkényes, jogellenes döntéseinek a felülvizsgálhatóságát, szankcionálhatóságát, működésük megfelelő feltételeinek a biztosítását várják el. A törvényesség, a demokratikus és átlátható jogalkotás, a jogbiztonság, a végrehajtó hatalom jogellenes döntéseinek a felülvizsgálhatósága, szankcionálhatósága, a pártatlan, független, hozzáférhető bíráskodás, a hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó, bírói hatalom) megosztása, a diszkrimináció tilalma és a törvény előtti egyenlőség mind az emberi kultúra magas fokára jellemző tulajdonságai egy demokratikus jogállamnak. Ezeknek a kritériumoknak meg kell felelni. Az ezekkel kapcsolatos esetleges vitákban meg kell tudni védeni magunkat. Ez elől kitérni semmiképpen nem jogállami! És elnézve Szájer József esetét nem is biztos, hogy taktikus.

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci