Debreceni ügyvédként - bevallom - eleddig félelemmel vegyes csodálattal néztem a budapesti kollégákat és komolyan irigykedni is kezdtem azokra, akik boldogan adták hírül, hogy ők bizony már szorgosan gyűjtik a kredit pontokat, amelyekből 5 év alatt 84-et valahogy össze kell szedni ügyvédi továbbképzéseken, mert különben lesz ne mulass (ki leszünk rúgva a kamarából páros lábbal). Ma azonban részt vettem az első kredit pontos képzésen, ráadásul egy olyanon, ahol vizsgázással meg lehetett többszörözni a szerzett pontok számát. Gyorsan megjegyzem, hogy az egyetemi vizsgákat követően, amikor végre megcsináltam a szakvizsgát erős esküvéssel megfogadtam, hogy

én bizony többet olyan helyre be nem teszem a lábam, ahol okvetetlenkedő emberek firtatják, hogy mit tudok, legfőképpen pedig azt, hogy mit nem!

Erre a képzésre is annak reményében mentem el, hogy majd elücsörgök ott sorstársaim között csendes magányomban, viszek magammal valami melót és amíg én megírok ott valami keresetet, vagy szerződést, addig tán vége is lesz az "oktatásnak", a végén meg kapok valami pontot (hiszen fizettem), de én nem vizsgázok az hétszentség! 

Gyanítom, hogy nem voltam egyedül ezzel az elképzeléssel, mert az egyetemi előadóban a mai börtönviszonyokat messze felülmúló zsúfoltság fogadott. Nemhogy ügyvéd, de még egy csótány sem fért volna be a széksorok közé. Én a hideg, koszvadt lépcsőn kerestem magamnak menedéket, ölemben a Macbookkal, bátran farkasszemet nézve az aranyér nyilvánvaló kockázatával is a kreditpontok reményében.

Mivel nem készültem arra, hogy vizsgázással számot adjak frissen szerzett tudásomról, így nem tulajdonítottam jelentőséget a tananyagnak sem. Bár hallójárat gyulladás miatt nem nagyon hallottam, hogy miről is van szó, annyit azért kivettem, hogy olyasmi a téma, ami engem bizony egyáltalán nem érdekel, mert nem vállalok olyan ügyeket, amelyekhez azokat a szabályokat kellene ismernem, amelyekről az előadók beszéltek. Azt azért szemfülesen felismertem, hogy jelenlétemet nem elegendő a belépéskor aláírt jelenléti ívvel igazolnom, hanem bizony telefonommal be kell jelentkezzek egy játékos alkalmazásba:

Na bassza meg!   

gondoltam rezzenéstelen arccal és bejelentkeztem. Ezt követően egy halló sorstársam felvilágosított, hogy ugyanígy kell majd vizsgázni is. Először persze logikusan azt gondoltam, hogy majd az fog itt vizsgázni, akinek hét anyja van... De aztán kíváncsivá váltam. Elég régen vizsgáztam már, s efféle metódusoknak akkor még nyoma sem volt. Régvolt kínjaimnak egy egész könyvet szenteltem, "Canis merga, avagy mesél az index" címmel. (A "canis merga" terminus technicus magyarul annyit tesz: "kutyaszar".) Én még a klasszikus régi szívatásokon szocializálódtam, a modern technika vívmányainak ilyen célú felhasználását még nem ismertem.

Nos, bizonyos időközönként félbeszakították az okítást és játékos módon, 20 másodperc alatt kellett 5 villámkérdésre válaszolni, a siker reményében legalább 3-ra helyesen. Piros, kék és sárga gombok jelképezték a válaszokat. Esetemben tovább nehezítette a feladatot az, hogy nemcsak nem érdekelt a téma, illetve ha érdekelt volna sem hallottam amiről beszéltek, de bizony a távoli kivetítőn lévő számomra túl kicsi betűkkel írott kérdéseket és válaszokat sem tudtam elolvasni. Ahogy mondani szokás: innen szép győzni!

A vizsgafeladatok megoldásának új, kreatív módszeréhez folyamodtam: szonáros meditációval jutottam el a helyes válaszokhoz. A "Peace and love" szellemében adtam át magam a "belső békének", egyfajta "alfa tudatállapotban", csendes, meditatív merengéssel függesztettem tekintetemet a végtelen távolába, s közben a kollégák zümmögő morajlására koncentráltam. A teljes információ hiány sötétjében úgy igyekeztem tájékozódni, mint a vak sötétben cikázó denevér, aki füleivel, mint hatalmas szonárokkal begyűjti az ultrahang visszhangokat s világosan "láthatóvá" válik számára akár a szúnyog is. Így hallottam ki az első hallomásra összefüggéstelennek tűnő mormolásban azt például, hogy "kék". Ezzel a szonáros meditációval úgy hallatszik ki a mormogó tömegből a helyes válasz, mint egy stadion húszezer futball szurkolójának artikulálatlan üvöltéséből az, hogy 

Kurva anyád! 

Ha bármi okból nem sikerülne transzba esni, akkor még mindig ott van az a kézzel fogható lehetőség, hogy az ember megkérdezi a szomszéd havercsávót, hogy: melyiket nyomjam? 

Mindezenközben felmerült bennem a probléma adekvát jogi megoldásának lehetősége is. Az ügyvédi tevékenység ugyanis megbízási jogviszony, nem feltétlenül személyhez kötött szolgáltatás, van lehetőség a helyettesítésre (azzal, hogy a helyettes magatartásáért az ügyvéd akként felel, mintha maga cselekedett volna). Egyfajta "bérnyomkodó" kolléga biztosan elvállalná a helyettesítést mondjuk az idén megemelt kirendelési díjnak megfelelő helyettesítési díj fejében. És ha már fentebb szóba került a "kutyaszar", akkor ide kívánkozik ez a kis film a kirendelt védői díjszabásról:

Azért azt nem mondhatom, hogy nem tanultam semmit. Az a meggyőződésem például kifejezetten megerősödött, hogy a jó ügyvéd nem azért jó, mert minden hülyeséget megcsinál, hanem azért, mert minden hülye problémára megtalálja a megoldást. 

Ha tetszett a cikk, osztod a nézeteimet, akkor oszd meg a cikket is! Ha érdekel, hogy mi minden miatt "lebbezünk felfele" kukkants be a blog-bejegyzés alatti cikk ajánlóba! Ha szeretnél csatlakozni azokhoz a jóravaló emberekhez, akiket ezek a témák érdekelnek, akkor IDE kattintva csatlakozhatsz a "Lebbezzünk felfele!" Facebook csoporthoz, sőt meghívhatod oda barátaidat, ismerőseidet is, amit előre is hálásan köszönök! 

Zeke Laci