Ma hangzottak el a perbeszédek az "Angyalgyökér ügyben" a Debreceni Törvényszék előtt. A tényállást leginkább egy tanulságos népmese formájában lehet leninkább megérteni, amit a könnyebb befogadhatóság érdekében jó, ha a kedves olvasó Szabó "Columbo" Gyula hangjával képzel el, mközben olvassa:

Egyszer régen, valamikor 2009-ben a kies halápi tájon egy szemfüles természetvédelmi őr megpillantott egy angyalgyökeret. Aki bántani meri tövenként 100.000,- Ft-tal lakol és tömlöcbe vettetik. „Szólni kéne a hatóságoknak, hogy jegyezzék már be a terület védelmét, mert a végén még baj lesz. De hát sokba kerül, meg dolgozni is kéne vele egy csomót. Szóval nem kell ezt elkapkodni.” – gondolta és odébb állt.

Telt-múlt az idő, egyszer csak (2011-ben) arra járt gazduram. Megtetszett neki a vidék: „Jóféle föld ez, épp alkalmas arra, hogy erdőt telepítsek rá” – gondolta, s meg is vette a földet izibe'. Meg is kérte hatóságtól: ugyan engednék már meg neki, hogy jó mélyen felszántsa a földet, majd betelepítse azt fákkal. A lelkiismeretes közszolga eképp gondolkodott: „Ha védett lenne ez a föld, hát akkor megkeresném a Nemzeti Parkot, hogy mit szól ehhez az erdőhöz, de így minek okvetetlenkedni” – és már ütötte is a pecsétet az engedélyre, csak úgy zengett az iroda.

Gazduram boldogan eresztette bele a földbe a világ legnagyobb ekéjét, s szántotta fel a földet keresztbe-kasul, angyalgyökerestül, gyepes sásostul, hosszúlevelű fürtösveronikástul. Tán még láp is volt ott, amit szintén nem határolt körül senki, mert ugye azt sem kell elkapkodni!

Látja ám az egyszeri természetvédelmi őr, hogy baj van. Pusztul a természet izomból!

– Jaj, komám, most mit tegyünk?” – kérdezte a társát. Hát most hogy mondják meg annak az embernek ott a marha nagy ekéjével, aki kiszántott boldog-boldogtalant a földből és írmagját is megszüntette a lápnak, hogy mit csinált tulajdonképpen!? A szerencsétlen bűnöző lett anélkül, hogy tudna róla!

– Mennyi anygalgyökér volt ott legutóbb? 207-et számoltunk, az 20.700.000 jó magyar forint! Meg aztán ott van a többi védett növény, nem is beszélve a lápról.

Ha megmondják ennek az atyafinak, hogy börtön fenyegeti tettéért, menten szörnyet hal. Ráadásul az ügyész kártérítésért perelni majd az állam nevében (aki nem Laca-facázik, ha úgy hozza a kedve, akár másfél milliárdot is követelhet, mint tette ezt a képzelt bagolylepkékért). Kérik majd a terület helyreállítását, jól meg is bírságolják. Ajjaj-jajj! Se vége se hossza nem lesz a vegzálásnak. Ilyen nyűgös földet senki ember fia meg nem vesz, akinek egy csöpp esze van. Még el se tudja adni ez a szerencsétlen a feldúrt földjét.

Aztán, mit volt mit tenni, csak meg kellett mondani, hogy:

– Bizony, komám, lehet nem tudsz róla, de te akkora bűnöző lettél, mint a ház! Súlyos tízmilliókkal megkárosítottad az államot, s ha ez az ügyésznő fülébe jut, az Isten irgalmazzon neked!.

– Engem ugyan fel ne merjetek jelenteni!” – fortyant fel dühösen gazduram – „első dolgom lesz elmondani a zsandároknak, hogy engedélyem volt az erdő telepítésre. Aztán majd előveszik azt is, aki engedélyezte a mélyszántást, oszt' jön az is velem a dutyiba.

„Ennek a fele se tréfa” – gondolták az őrök és azon tanakodtak, hogy most mitévők legyenek. Máskor egy szemvillanás nem sok, annyi se kellett nekik, s megírták a feljelentést (nagy gyakorlatuk volt ebben), de most... Igaz, a fogdmegek nyomban elvitték volna emberünket, de mi van, ha ez aztán el találja mondani az igazat, hogy ő bizony nem tudott semmiről!? És ha a rendőrök megkérdezik a hatóságot és még a végén az is elmondja az igazat, hogy ők meg azért engedélyezték a dűtést-borítást a földön, mert fogalmuk sem volt arról, hogy ott bármiféle fokozottan védett növény van!? Előbb-utóbb őket is megkérdezik, hogy mégis: hogy van ez? Még a végén kiderül, hogy az őröknek kellett volna intézkedni. Még a végén kiderül az igazság, s abból csak a baj lehet! 

– Ne kapkodjuk el ezt a feljelentést! – így az egyszeri őr. – Még a végén nekünk lesz bajunk belőle!

Így hát nem tettek semmit, az a biztos. Meg aztán a természet ennél nagyobb problémákat is megoldott már. Ott volt az a Chixulub meteor a dinók kihalásával, egy csomó jégkorszak... Majd csak megoldódik ez is valahogy, gondolták.

Teltek múltak az évek, a felszántott föld tátongó barázdái között hírmondója alig maradt az egykor volt lápnak, gazok, bokrok szökkentek szárba. A területen járván-kelvén gondolkodtak is a természetvédelmi őrök, hogy ez így nem lesz jó. 2013-ban már csak 69 tő angyalgyökeret találtak ott. 

– Az áldóját! Ennek a másik fele se tréfa! A végén tényleg tönkre megy minden a területen! Harmadik éve számolgatjuk az angyalgyökér töveket, ott csetlünk-botlunk a derékig érő mélyszántásban és nem cselekszünk!” –  aggódott az egyik, természetvédelmi őr – pedig az van az őrutasításban, hogy azonnal intézkedni kell!. 

Mit volt mit tenni: aggódtak-aggódtak tovább, míg csak meg nem unták az aggódást is. Ha még eltelik pár év, akkor bizony erdő lesz a rétből és a szántóból. Remény se lesz arra, hogy a láprétek különleges, védett növényei felüthessék ott a fejüket. 2014-ben bizony, egy tő angyalgyökér nem sok, már annyit se találtak. (Tán még az elmúlt években elszórt magokból kikelhet valami, de ahhoz már nagyon történnie kellene valaminek) 

Ekkor toppant be a területre az egyszeri vádlott (aki persze nem tudta, hogy ő az egyszeri vádlott, de éri őt majd még más meglepetés is). Innye, de szép vidék ez! Egy kicsit elhanyagolt, de ha elsimítjuk a mélyszántást, meg kukoricát vetünk a szántóba, akkor majd minden rendben lesz – gondolta. Nagy volt az öröm gazduram háza táján. Lám csak, jó az Isten, jót ád. Imhol a megoldás! Egymás tenyerébe csaptak, adták-vették a földet. A mit-sem-sejtő egyszeri vádlott elsimította a mélyszántást, a réten lévő gazt szárzúzóval elintézte, a szántóban pedig boldogan gyomirtózott, szántott, boronált, vetett, úgy, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva.

No, a természetvédelmi őröknek se kellett kétszer mondani, izibe' olyan feljelentést ütöttek össze, hogy a fal adja a másikat.

– Szántogatunk, vetegetünk!?” – kérdezték a vádlottól, aki még mindig nem tudta, hogy ő az „egyszeri vádlott”.

– Miért, mi baj van azzal, ha a szántóvető ember szánt, meg vet a szántón?” – kérdezte gyanakodva (mert hallotta már hírét a természetvédelmi őröknek).

– „Nem addig'a!” – szólt a természet elkötelezett őre. – „Arról se szól senki kendnek, hogy embert ölni nem lehet, oszt' mégse ölünk embert, mert nem szabad! A törvény tiltja.”. Biztos, ami biztos alapon azért megvárták, hogy az egyszeri vádlott elvesse a kukoricát, s hogy a dolog még szebb legyen azt már megtiltották, hogy le is arassa.

A rendőröknek azért volt egy kis problémája ezzel a „bűnözővel”. Az mégse járja, hogy nem tud róla aztán mégis szándékosan bűnözik. De a feljelentő nem engedte el ilyen könnyen ezt a dolgot: nehogy már befejezzék ezt az ügyet, most, mikor végre horogra akadt egy vádlott? Addig-addig panaszkodott, mígnem a rendőröknek lett elege. Dehogy fognak ők kínlódni ezzel az üggyel! Ha nem ért a szép szóból a Nemzeti Park, hát akkor menjenek Isten hírével: a bíróságot boldogítsák tovább ezzel az angyal-izével, vagy mi a túróval.

Ej, megörült a vádhatóság. Elkaptak megint egy bűnözőt, mert hát aki a természetet károsítja az, ugye, bűnöző. És ha a Nemzeti Park mondja, akkor biztos úgy is van. A rendőrök, ügyészek azt se tudják, hogy az angyalgyökeret eszik-e vagy isszák, de hát erre vannak a természetvédelmi őrök. Ők nyilván azon minutában intézkednek, ha intézkedniük kell. Hát ki látott már olyat, hogy az őr – mondjuk 2009-ben – látja, hogy ott fokozottan védett növények vannak végveszélyben, s nem intézkedik még 6 esztendő múltán sem?

Látja ám a bíróság, hogy van valami bibi ezzel az elkövetéssel. Bár gazduramat nem jelentette fel senki, azért az látszik, hogy végül mégiscsak ő (és nem az egyszeri vádlott) díbolta össze a földet, s tehette tönkre a láprétet. Ki hát a tettes tulajdonképpen. Biz' azt a jó Isten se tudja így 2018-ban, egy 2011-es szántás, illetve egy 2014-es talaj egyengetés és kukorica vetés után. Meg aztán 2014-ben egyetlen tövet sem találtak az őrök a területen. Akkor meg hogyan pusztított ki az egyszeri vádlott 25 tő angyalgyökeret, ahogyan az ügyészek állítják?! És ha sikerült is az összesen 0 tőből további 25 tövet kipusztítania, akkor meg hogyan termett ott 58 tő 2015-ben? Vakarta is a fejét serényen a kirendelt szakértő, de azért látszott, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Ha a nulla tőből kipusztítunk 25 tövet, akkor marad a területen mínusz 25 tő angyalgyökér, amihez hozzá kell adni 83 tövet, hogy maradjon 58? Hát ezt meg hogy? Ki látott már „mínusz angyalgyökér töveket”!? A helyén van egy lik a réten? Ha odavisznek egy angyalgyökeret, akkor elmúlik a lik és rét lesz a lik helyén, ha odavisznek két angyalgyökeret, akkor lesz egy angyalgyökér a lik helyén? Az a szakértő csuda egy okos ember volt: élővilág-szakértő. Nem is igen akadt hozzá hasonlatos okos ember heted hét országban, de bizony ilyen „mínusz angyalgyökeret” ő sem látott.

Volt nagy baj! Mi lesz így a váddal?! A végén még fel kell menteni az egyszeri vádlottat. Mi lesz így a 98 %-os váderedményességi mutatóval? Nem menjen már haza az egyszeri vádlott üres Azóta is pereskednek, míg meg nem halnak. kézzel... Azóta is pereskednek, míg meg nem halnak.

Ítélethirdetés 2019. október 16-án.